2006. október. 23. 21:30 MTI Utolsó frissítés: 2006. október. 23. 21:34 Itthon

"Ezek nem szabadságharcosok"

Szégyennek nevezte az 1956-os emlékmű avatási ünnepségét megzavaró jelenséget Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője; három-négyszázan folyamatosan bekiabálásokkal, motorberegéssel fejezték ki nemtetszésüket a Felvonulási téri állami ceremónián.

"Szégyen, ami történt" - mondta az avató ünnepségen megjelent szocialista politikus, aki hozzátette: a mellette helyet foglaló - az avatásra Kanadából hazaérkezett - egykori ´56-os hős, Kopácsy Sándor felesége az eset hatására nem mondott emlékező beszédet.

A 85 éves Kopácsy Sándorné, aki láthatóan megrendült, azt mondta: bár beszéddel nem készült, a tüntetők "meggyalázták" az egykori hősök emlékét.

"Ezek nem szabadságharcosok", semmi közük 1956-hoz - mondta Bocskai T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség elnöke.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester nem kívánta a helyszínen kommentálni a történteket. Az emlékmű avatása alatt mintegy három-négyszáz ember folyamatosan gyalázkodott a környéken, füttyel, bekiabálásokkal, sípolással, valamint motorberregtetéssel fejezték ki nemtetszésüket. A helyszínt az őrezred munkatársai nagy erőkkel biztosították, sok testőr állta körül a díszvendégek széksorát, az eseményeket négy maszkos, távcsöves ember figyelte a szemben lévő ház tetejéről.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.