2006. szeptember. 27. 16:28 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 27. 16:32 Itthon

Hol a közbizalom mostanában?

Kétszáz civil akció országszerte tízezrek részvételével a héten. Nem a Kossuth tüntetők fenyegetése, hanem a Közösségfejlesztők Egyesületének akciósorozata. Nem lesznek egyedül, még tizenhat országban mozdulnak a civilek.

A közép-kelet-európai Citizens Network 17 tagországa minden év szeptemberében figyelemfelkeltő eseménysorozatot rendez, az Állampolgári részvétel hetét. Az akció minden országban olyan rendezvények sorozatából áll, amelyek harsányan, mindenki által érzékelhetően hívják fel a szűkebb és tágabb társadalmi környezet figyelmét a részvételi demokrácia fontosságára, a demokratikus hiányokra, és a médián keresztül mutatják be a cselekvés lehetőségeit és a meglévő jó példákat.

A magyarországi program idén is két szálon fut: egy országos, szúrópróba jellegű felmérésből, valamint helyi és országos eseményekből áll.

Vajon elégedettek-e az állampolgárok a demokratikus jogállam, a képviseleti demokrácia intézményeivel (rendőrség, igazságszolgáltatás, politikusok, parlament, önkormányzat)? Hányan érzik úgy, hogy befolyásolni tudják a lakóhelyüket érintő döntéseket? Egyáltalán: próbálnak-e az állampolgárok tenni is a változás érdekében? A találkozókon, rendezvényeken, akciókon az országos hálózat közösségi aktivistái országos szúrópróba felmérést végeznek az állampolgári részvétel helyi mértékéről, a helyi társadalmi tőkével összefüggésben.

Idén közel 200 eseményre, illetve helyi kérdőíves akciót terveznek. A szervezők azt remélik, az Állampolgári részvétel hete révén a helyi ügyek országos, és az országos ügyek európai nyilvánosságot kaphatnak.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.