2006. szeptember. 24. 10:45 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 24. 10:42 Itthon

Kőszeg: felgyújtott MSZP-iroda

Míg másutt nyugalom volt az országban, Kőszegen benzint, vagy más gyúlékony anyagot tartalmazó palackot dobtak be hajnalban az MSZP helyi irodájának ablakán, amelytől a helyiségben lévő berendezési tárgyak lángra kaptak - közölte a katasztrófavédelem.

Hajnali negyed három után érkezett a bejelentés, a tüzet a kőszegi önkéntes tűzoltók eloltották - mondta Lakner Tamás ügyeletes.
    
Hozzáfűzte: az irodában nem tartózkodott senki, személyi sérülés nem történt.
    
Táncsics Péter, az MSZP kőszegi szervezetének elnökhelyettese, a párt kőszegi polgármesterjelöltje elmondta: a tűzben az irodahelyiség szinte teljesen kiégett, a lángok között iratok is megsemmisültek.
    
"A Kossuth Lajos utcai irodánk az épület magasföldszintjén van, így az utcáról az ablakon keresztül be lehetett dobni a benzint, vagy gázolajat tartalmazó palackot" - mondta.
    
Szalai Ferenc őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense  elmondta: "feltehetően a nyitott ablakon át dobták be a gyúlékony anyaggal teli palackot", amelyet szavai szerint Molotov-koktélként ismernek.
    
"Ez okozott tüzet, a kárt mintegy 800 ezer forintra becsülik" - mondta. Hozzátette: a rendőrség ismeretlen tettes ellen rongálás miatt indított nyomozást.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.