2006. szeptember. 21. 11:14 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 21. 11:15 Itthon

Az MDF részt vesz a Gyurcsány kezdeményezte találkozón

Az MDF részt vesz a miniszterelnök által kezdeményezett csütörtök délutáni találkozón - mondta Herényi Károly frakcióvezető mondta el.

A politikus hangsúlyozta azért vesznek részt az egyeztetésen, mert az elmúlt három éjszaka bizonyította, hogy a helyzet nem oldódott meg, és elsődleges feladata a politikának, hogy rendet teremtsen, hogy az utcáról az embereket lehetőleg hazaszólítsa, valamint hogy a probléma megoldása a parlament falai között valósuljon meg.

Amíg minden éjszaka sokakat kórházba kell vinni, addig az elsődleges feladat a rend helyreállítása - tette hozzá.

Herényi sajnálja, hogy a Fidesz nem vett részt az általa kezdeményezett csütörtök délelőtti találkozón, mert szerinte tudtak volna olyan megoldást találni, amely segíti a rend helyreállítását.

"Úgy tűnik, hogy két jobboldal van, az egyik, a demokrata fórum a normális Magyarország politikáját hirdetve normális állapotokat szeretne elérni, hazaküldeni az embereket és a parlament falai között megtalálni a megoldást, a másik jobboldal pedig az utcán akarja tartani az embereket, és ennek a politikai következményeit ki akarja használni" - fogalmazott Herényi Károly.

A Fidesz szeptember 23-i nagygyűlése kapcsán azt mondta, amíg nem lehet izolálni a provokátorokat a békésen tüntetőktől, addig nagyon nagy veszély a tömeget az utcán tartani.

Az MDF frakcióvezetője arra reagálva, hogy Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint Dávid Ibolya MDF-elnök "hazug és nemtelen" vádakkal illette Orbán Viktort, azt mondta, Dávid Ibolya minden szava megalapozott és igaz.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.