2006. szeptember. 18. 11:36
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 18. 15:23
Itthon
Új választások kiírását követelik a tüntetők (délutáni képekkel)
Körülbelül ezren tiltakoznak jelenleg is a Kossuth téren Gyurcsány mondatait kifogásolva. Sólyom László köztársasági elnök megnyilatkozását követően csalódottság lett úrrá sokakon.
© hvg.hu |
A petíciót követően Kalmár László, a Magyar Polgári Szalon vezetője kért szót, hogy hűtlen kezeléssel vádolja meg Gyurcsányt, és kilátásba helyezzen ellene egy feljelentést. A felszólaló, aki Lendvai Ildikót az MSZP papagájának titulálta, a teljes politikai elit távozását követelte.
Tizenkettőkor egy másik felszólaló 11 megyére kiterjedő, félpályás útlezárást hirdetett meg. Az őt követő férfi arra kérte a vidéki gazdákat, jöjjenek Pestre, és lássák el élelmiszerrel a tüntetőket.
Steiner Pál szocialista polgármester távozását a Parlamentből hangos füttyszó kísérte. Egy felszólaló szerint azt kell elérni, hogy az épületbe még be lehessen menni, de kifelé már ne vezessen út.
A hvg.hu helyszínen lévő tudósítójának Dr. Kőrösi Imre, az MDF-ből kizárt politikus, a Polgárok és Polgármesterek Pártja képviseletében elmondta: néhány hónapja szerveznek különféle demonstrációkat, többek között forgalomlassító sávlezárásokat, amelyeket 11 megyében kezdenek meg.. Elmondása szerint már pénteken kértek engedélyt a közeljövőben várható útlezárásokra és október 21-ére az egész ország blokkolását ígérik.
Herkovics-Kováts János, a Magyarok Világszövetségének németországi elnöke szerint Magyarországon jelenleg nincs rend, az csak akkor lesz, ha megváltoztatják a választási rendszert. Jelenleg szerinte ugyanis nem érvényesül a népakarat, és nem létezik az azonnali visszahívás lehetősége.
Mást vártak Sólyomtól? Tanácstalanság az elnök reakciója után |
Csalódottak lettek a demonstrálók a köztársasági elnök hétfő délutáni megnyilatkozását hallva. Sólyom László köztársasági elnök hétfői nyilatkozatában nem szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a lemondásra, de rámutatott morális felelősségére. "A köztársasági elnöknek az alkotmány erre a helyzetre nem ad közjogi felhatalmazási lehetőséget" - mondta az államfő miután, mint fogalmazott, az utóbbi órákban sokféle címen cselekvésre hívták fel, a Gyurcsány Ferenc balatonőszödi, vasárnap nyilvánosságra került beszéde kapcsán kialakult helyzet miatt. Hétfőn kora délután a Parlament előtt a több százas tömegből az elégedetlenség hangjai hallatszottak, az emberek egy része pfújolt, másokon a tanácstalanság jelei érződtek az államfő nyilatkozata hallatán. |
Itthon
2006. szeptember. 18. 10:38
Szocsiban hallgatnak Gyurcsány botrányáról
Itthon
MTI
2006. szeptember. 18. 08:59
Gyurcsánynak találkozója van, nem magyarázkodhat
Itthon
MTI
2006. szeptember. 18. 08:35
Gyurcsány: szembesülni kell az elmúlt évekkel
Itthon
MTI
2006. szeptember. 18. 08:56
Éjjel összejött a Fidesz vezérkara
Itthon
MTI/hvg.hu
2006. szeptember. 18. 09:32
"Nem megyünk haza" - skandálják a tüntetők
Itthon
MTI
2006. szeptember. 18. 11:26
A Fidesz a konstruktív bizalmatlanságival is próbálkozhat
Itthon
hvg.hu
2006. szeptember. 18. 10:51
Gyurcsány címlapfotói és nyilatkozatai
Itthon
hvg.hu
2006. szeptember. 18. 11:19