Kövér visszautasította a miniszterelnök „kioktató” szavait
Visszautasította a miniszterelnök kioktató szavait Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Békés megyei Vésztőn. „Egy kétes körülmények között felkapaszkodott milliárdos nem jó, ha bárkit kioktat arról, hogy mi a populizmus, az igazi baloldaliság, vagy kereszténydemokrácia.”
Kövér László az MTI-nek válaszolt arra kérdésre, hogy a miniszterelnök a szombati Népszavában megjelent interjújában úgy fogalmazott: mintha a Fidesz a konzervatív, kereszténydemokrata hagyomány helyett a nemzeti radikalizmust, valamint a baloldali szociális populizmust választotta volna, vagyis nem Martonyi Jánosra, hanem Kövér Lászlóra hallgat.
Hozzátette: a Fidesz négy évig tudott kormányozni, és ez alatt a négy év alatt a magyar emberek, nemcsak a középosztály, hanem éppenséggel mondjuk a minimálbérből élők érdekeit is képviselte. „Nem véletlenül 2002-ben az MSZP azzal nyerte meg a választásokat, hogy a gazdaság rendben van, csak ebből lehet még többet osztogatni, és majd ha ők jönnek, akkor a jóléti rendszerváltozás programja fog megvalósulni" – mondta.
”Ebből nem a jóléti rendszerváltozás, hanem egy új elnyomorodás perspektívája bontakozik ki” – szögezte le, majd hozzátette: a legarcátlanabb és legvisszataszítóbb Gyurcsány Ferenc viselkedésében az, hogy „közös felelősségről papol, miközben nem képes elszámolni a saját felelősségükkel”. Az országos választmány elnöke szerint a szocialisták 2002-ben egy minden gazdasági mutató szerint fölfelé ívelő pályán mozgó, lelki, szellemi, erkölcsi értelemben is bizakodó, emelkedő, optimistábbá váló országot vettek át és tettek olyan rövid idő alatt tönkre. Szerinte utoljára Rákosi Mátyásnak sikerült ilyen rövid idő alatt, ilyen mélyre süllyeszteni egy viszonylag jól álló országot.
Az ország valóban nagy bajban van – mondta az ellenzéki politikus, aki szerint a felelősség egyedül az MSZP-t és az SZDSZ-t terheli. „Ezt a felelősséget érvényesíteni kell erkölcsi, politikai és amennyiben megáll, jogi értelemben is” – szögezte le. Szerinte csak a felelősséget tisztázása, a konzekvenciák, a szankciók érvényesítése után lehet arról elbeszélgetni, kinek van felhatalmazása, erkölcsi alapja arra, hogy a mások által tönkretett országot, gazdaságot újra talpra állítsa. „Ha idáig eljutottunk, akkor a közös felelősség kérdése is napirendre kerülhet. Nem azokkal, akiknek cinikus módon még annyi bátorságuk sincsen, hogy legalább elismerjék, hogy hazudtak, hanem azokkal, akik talán a baloldalon is másképpen gondolkodnak mint Gyurcsány Ferenc” – mondta.