2006. szeptember. 06. 16:17 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 06. 16:16 Itthon

Egy magyar vasutas két irakit akart Ausztriába csempészni

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a vasúti dolgozót, aki a gyanú szerint egy tunéziai férfival együtt egy nemzetközi vonat étkezőkocsijában próbált Ausztriába csempészni két iraki nőt - közölte a Budapesti Határőr Igazgatóság szerdán.

Az egyik iraki állampolgárságú nő a Budapestről induló nemzetközi gyorsvonat konyhájában, míg a másik az étkezőkocsijában rejtőzött el - közölte Csécsi Soma százados. A két iraki nőt a határőrök előállították, az étkezőkocsi dolgozóját embercsempészés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, majd azt követően a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.  

A budapesti határőr nyomozók egy Magyarországon élő tunéziai állampolgárt is azzal gyanúsítanak, hogy szervezőként segítette az irakiakat a vonatra feljutni és közreműködött abban, hogy a vasúti alkalmazott a vonaton elrejtse őket. A tunéziai férfit a nyomozók Budapesten fogták el, akinek előzetes letartóztatását kezdeményezték.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.