2006. augusztus. 03. 13:53 MTI Utolsó frissítés: 2006. augusztus. 03. 13:53 Itthon

Átadták az M3-as nyíregyházi elkerülő szakaszát

A magyarországi autópályák mindegyike belátható időn belül eléri az érintett államhatárt a folytatódó fejlesztések révén - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán, ahol átadta az M3-as sztrádának a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyet délről elkerülő szakaszát, valamint a nyírségi nagyvárosba vezető 4-es főút új négysávos részét.

Az M3-as autópálya is természetesen tovább épül Vásárosnaményon át az ukrán határig, s csatlakozik hozzá a Románia északnyugat-erdélyi részét a sztrádához kötő, Rohod-Csengersima-Szatmárnémeti-Nagybánya között készülő M49-es gyorsforgalmi út is - mondta a pénzügyi tárca vezetője.

A miniszter hozzátette, hogy az M3-as sztráda első szabolcsi szakaszának átadását jövőre követi a Görbeháza-Nyíregyháza közötti autópályarész elkészítése, így 2007. nyarától már gyorsforgalmi út köti majd össze a Nyírséget a fővárossal.

A csütörtökön felavatott és forgalomba helyezett M3-as autópálya nyíregyházi déli elkerülő szakasza 8,5 kilométeres, Rozsrétszőlőtől, Nagykállóig tart. A rozsrétszőlői csomópontjától négy sávosra bővítették a szabolcsi megyeszékhelyre bevezető, Debrecen-Nyíregyháza közötti 4-es főút részét. A nagykállói csomópontjánál pedig a Nyíregyházát keletről elkerülő 403-as számú főút kapcsolódik hozzá, amely a 4-es főút Nyíregyháza-Záhony közötti részét éri el Nyírturánál - közölte Kolozsvári Gyula, a kivitelező, az Egri Útépítő Rt. vezérigazgatója.

Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere az átadási ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a várost délről elkerülő M3-as autópályarész lehetővé teszi a záhonyi határállomásra tartó és az onnan érkező kamionforgalom legalább 20 százalékának "kivitelét" a településről addig is, amíg a sztráda Görbeháza felől el nem éri a szabolcsi megyeszékhelyet.

Megjegyezte, "azt követően minden jogi eszközt igénybe kívánnak venni, hogy az átmenő nemzetközi teherforgalmat teljes egészében kitiltsák Nyíregyházáról".

Szilágyi András, a Nemzeti Autópálya Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint a megnyitott autópályarészt az előírt minőségben készítette el az építő EGÚT Rt., csakúgy mint a 4-es főút Nyíregyházára bevezető szakaszának négysávosítását, illetve a kapcsolódó 403-as főutat is.

A három útszakasz beruházási költsége 32,9 milliárd forint volt. Az utakhoz 17 híd, felüljáró épült még a Nyíregyháza keleti-déli környékén.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.