Kenderültetvényeket foglaltak le egy családi házban
Magyarországon még soha nem derítettek fel olyan jól szervezett kábítószer-termelő és -terjesztő csoportot, mint amelyiknek a tagjait szerdán fogta el a rendőrség. A leleplezett csoport az elmúlt másfél évben heti 1-3 kilogramm marihuánával látta el a jellemzően XII. kerületi fogyasztókat
Hat hónappal ezelőtt figyeltek fel a XII. kerületben kábítószert terjesztő ifjabb H. Zsoltra, aki egy XII. kerületi szórakozóhelyen dolgozott portásként, bár nem a munkahelyén értékesítette a kábítószert - mondta Berki Antal alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője.
A férfihez 4-8 kisebb díler kapcsolódott, akik 100-1400 gramm marihuánát vettek hetente. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 65 éves, Martonvásáron élő apjától szerezte be a kábítószert, aki pedig L. Zsolt szigetszentmiklósi férfitől vette. A hálózat feje ez a szigetszentmiklósi férfi volt, aki a főváros agglomerációjában - Gyálon, Szigetszentmiklóson és Taksonyban - magánházakban termeltette a marihuánát és terjesztette.
A bűnözői csoport tagjaira szerda éjszaka egyszerre csapott le 50-60 rendőr és a társszervek munkatársai. Az akció részleteiről Ródler Norbert százados, a kábítószer-bűnözés elleni osztály vezetője elmondta: a társaság tagjai arra készültek, hogy pénteken további felszerelésekért Németországba utaznak.
A családi házak hátsó épületeiben különböző fejlődési stádiumban lévő kendereket találtak. A három ültetvényről kéthetente 3-5 kilogramm marihuána származott, ezzel 800 ezer és egymillió forint közötti bevételre tettek szert fejenként. A hálózat fejének lakásán és az ültetvényeken pontos kimutatást találtak a rendőrök arról, mennyi növény termett, mennyi kész kábítószert adtak át értékesítésre.
A három ültetvényen összesen több mint 2500 tő indiai kendert, a növények termesztéséhez szükséges tápoldatot, szárítót, darálót, H. Zsolt lakásán 4 kilogramm már értékesítésre kész szárított marihuánát, fiánál kevés kokain-gyanús anyagot is találtak.
Összesen nyolc embert fogtak el, ebből hatot őrizetbe is vettek és indítványozzák előzetes letartóztatásukat. A százados tájékoztatása szerint a legtöbb elfogott megtagadta a vallomást, de születtek olyan részletes vallomások, amelyekkel bizonyítani tudják a szerepeket a szervezetben.
A rendőrség elfogott egy villanyszerelőt is, aki az ültetvények technikai kiépítését végezte. A növények kezelése szakértelmet igényel, külön szellőztető- és hűtőberendezésre van szükségük. A villanyszerelő "nagyon profi" világító- és klímatechnikát épített ki és megoldotta, hogy a mérőórát kikerülve lophassák a családi házak az áramot - hangzott el.
A klímatechnikát és az első palántákat is Németországból szerezték be az elkövetők. A rendőrség még nem tudja, miért ezekben a családi házakban termelték a kábítószert, ez a későbbi nyomozás során vélhetően kiderül.
Az ültetvények kezelői ellen a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés a gyanú, amelyet termesztőként követtek el, a jogszabály ezt 5-10 év börtönbüntetéssel rendeli büntetni. A szervezet fejét, és a két terjesztőt ugyanezzel gyanúsítja a rendőrség, azzal, hogy nem termesztőként, hanem terjesztőként követték el tettüket. A Büntető törvénykönyv szerint ezt az elkövetési magatartást öt évtől akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is lehet büntetni.