2006. július. 26. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 26. 14:49 Itthon

Egyelőre nem szűkül az üdülési csekk felhasználási köre

Habár korábban felmerült, hogy szűkítik az üdülési csekkel igénybe vehető szolgáltatások körét, egyelőre változatlanok maradnak a juttatás feltételei – mondta el Horváth Klára, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.

"Továbbra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, és nem került szóba a szűkítés sem" – válaszolta az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának tagja arra a kérdésre, hogy a megszorító intézkedések hatására változnak-e az üdülési csekk felhasználási feltételei.

A július 10-én az Országgyűlés által elfogadott pénzügyi törvénycsomag értelmében számos ponton módosul a személyi jövedelemadózás. A kormány és a szakszervezetek közötti egyik vitapont az üdülési csekk felhasználhatósága volt. A kormány szerint túl széles lett a felhasználás köre. A végső változatban a parlament felhatalmazza a munkaügyi és szociális-, valamint a pénzügyminisztert, hogy rendeletben szabályozzák a csekkel adómentesen igénybe vehető szolgáltatásokat.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) adatai szerint az idén, 2005-el összehasonlítva, bővült az üdülési csekkel igénybe vezető szolgáltatások köre: egyebek mellett üzemanyagot és horgászengedélyt is lehet már vásárolni így.

A MNÜA adataiból kiderül, hogy az előző év hasonló időszakhoz képest az idén az első negyedévben 75 százalékkal több üdülési csekket vásároltak a gazdálkodó szervezetek. 2006 első félévében pedig összesen mintegy 15 milliárd forint értékben bocsátottak ki ilyen csekket, szociális támogatásként körülbelül 3,5 milliárdnyit osztottak szét mintegy 100 ezer ember között. Egy jogosult átlagban 35 ezer forint értékű csekkel gazdálkodhat az idén.

Cser-Palkovics András, a Fidesz országgyűlési képviselője az MTI-nek úgy reagált: a Fidesz azt ajánlja a kormánynak, hogy a sikerpropaganda helyett vizsgálja meg, hogyan is működik az üdülési csekkes rendszer, és változtasson azon a kialakult rossz gyakorlaton, hogy a készpénzes vevőket sok szállodában, étteremben előnyben részesítik az üdülési csekkel rendelkezőkkel szemben. Ez a megkülönböztetés nem jogszerű, a kormánynak utána kellene járnia, hogy mit lehet tenni ez ellen – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.