2006. július. 18. 16:23 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 18. 16:26 Itthon

Sztrájkbizottságot hoznak létre a pedagógusok

Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy az érdekegyeztetés megkerülésével nyújtotta be a kormány azokat a módosításokat, amelyek következményeként szeptembertől a pedagógusoknak több nem fizetett munkaórát rendelhetnének el, ezért a szervezet sztrájkbizottságot hozott létre - közölte Kerpen Gábor elnök.

A parlament hétfői döntése alapján 2006 szeptembertől a pedagógusoknak iskolában heti legfeljebb 2 óra (havi 8 óra, azaz egy nap havonta) díjazás nélküli munkát rendelhet el a munkáltató - olvasható a PDSZ elnökének közleményében.

Mint írja, ez 2007 szeptemberétől még megnövekszik a kötelező óraszám növelésével is, ami tanítóknál heti 1, tanárok esetén heti 2 óra. "Ha ezt összeadjuk, akkor tanítók esetén heti 3 (havi 3X4,33=13, tanárok esetén 4X4,33=17 óra, azaz több mint két teljes nap havonta) ingyenmunka lehetséges a jelenlegihez viszonyítva" - áll a közleményben.

A PDSZ elnöke nehezményezi, hogy a kormány érdemben nem egyeztetett a szakszervezetekkel azután sem, hogy a Közoktatás-politikai Tanács szakmai és érdekvédelmi szervezetei, valamint a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala ezt nyomatékosan kérte. A törvénymódosítást megalapozó elemzés sem készült a pedagógusok munkaterheléséről, és hatásvizsgálat sem a jogszabály következményeiről - olvasható a közleményben.

"A kormány a fentiek alapján kényszerhelyzetet alakított ki. Arra kényszerítette a PDSZ-t, hogy sztrájkbizottságot hozzon létre, mert az érdekegyeztetés megkerülésével nyújtotta be és fogadta el a módosításokat" - írja közleményében Kerpen Gábor, hozzátéve, hogy ennek hatására a kormánynak tárgyalóasztalhoz kell ülnie öt munkanapon belül. "Tesszük ezt abból a célból, hogy esetleges itteni megállapodással elkerülhessünk egyéb direkt akciókat" - áll a közleményben.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.