2006. július. 12. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 12. 14:59 Itthon

Már szervezik a tüntetést a hallgatói önkormányzatok

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megkezdi egy ősszel tartandó hallgatói demonstráció előkészítését, amennyiben a felsőoktatási törvényt a Parlament úgy fogadja el, hogy az az államilag támogatott hallgatókat bármilyen tandíjjellegű hozzájárulás megfizetésére kötelezi - jelentette be a szervezet elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ekler Gergely elmondta, hogy a demonstráció megszervezésére, továbbá az azt előkészítő, figyelemfelhívó kampány koordinálására a HÖOK elnökségének és választmányának tagjaiból munkacsoportot hoztak létre. Közölte, hogy a HÖOK választmánya keddi ülésén a testület összes tagjának jelenlétében, konszenzussal hozta meg döntését.

Hangsúlyozta, hogy a HÖOK céljaiban helyesnek és támogatandónak tartja az oktatási tárca elképzeléseit és maga is partner szeretne lenni a felsőoktatás finanszírozásának reformjában, sajnálatosnak nevezte azonban, hogy a Hiller István által vállalt célok és az általa követett gyakorlat éles ellentétben állnak egymással.

Az elnök felidézte, az oktatási miniszter elismerte ugyan, hogy fontos, több hónapot igénylő feladat a hallgatók élet-, munka- és tanulási körülményeinek felmérése, továbbá a hallgatói támogatások és teherviselés rendszerének kidolgozása, szakmai vitára alkalmassá tétele, "mégis mindenféle előkészítés és tárgyalás nélkül, saját koncepciójával is éles ellentétben állva, ellentétes elveket követve terjesztette a tandíjat bevezetni szándékozó törvényjavaslatot az Országgyűlés elé".

A miniszter figyelmébe ajánlotta a HÖOK szakmai anyagát, amelyben a hallgatói szervezet javaslatot tett egyes célok alternatív megvalósítására: Megjegyezte: azok érdemben nem épültek be a tárca javaslatába. A HÖOK elnöke közölte, a hallgatók nem értik, miért kell a törvényt a Parlament elé terjeszteni, ha az elképzelések szerint egy évet szántak volna a kapcsolódó hatástanulmányok előkészítésére. Mint mondta, a szerdai sajtótájékoztatójuk témájáról délelőtt telefonon tájékoztatta az oktatási minisztert. A következő félév megkezdése után kívánnák megtartani a demonstrációt.

A HÖOK megfelelő koncepció esetén nem utasítana el minden olyan törekvést, amely a hallgatói hozzájárulás bizonyos formáit szükségessé tenné, nem tud támogatni azonban semmilyen, a jelenlegi elképzelések alapján fizetendő tandíjat.

Ekler Gergely közölte, információik szerint a miniszterelnök és a szakminiszter is vendége lesz az EFOTT-nak, ahol lesz mód szót váltaniuk erről a kérdésről.

Szólt arról is, hogy nem a HÖOK kezdeményezésére került az Országgyűlés oktatási bizottsága elé egy olyan módosító indítvány, amely 20 százalékos kedvezményt adna a képzési hozzájárulásából a hallgatói önkormányzatokban dolgozóknak. Hangsúlyozza, nem akarnak anyagilag profitálni a hallgatói önkormányzati munkából, ezért azt kérik az előterjesztőtől, hogy vonja vissza ezt a javaslatot.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.