2006. július. 01. 10:19 Utolsó frissítés: 2006. július. 01. 10:24 Itthon

Volt ügynököt jelöl az SZDSZ?

Elképzelhető, hogy az SZDSZ egy volt állampárti ügynököt, a BM egykori KISZ-titkárát támogatja polgármesterjelöltként Óbudán - írja a Magyar Nemzet. A lap információik szerint a szabad demokraták megosztottak a kérdésben, hiszen kínos felsorakozniuk a III/II-es múltját vállaló szocialista jelölt, Pető György mögé.

Pető György - aki jelenleg a városrész szocialista alpolgármestere - tavaly ismerte el, hogy 1979 és 1983 között III/II-es kémelhárító tiszt volt, s mint akkor fogalmazott: "Múltamat vállalom, s nincs olyan törvényi előírás vagy lelkiismereti tényező, amely miatt le kellene mondanom." Bőhm András, a kisebbik kormánypárt fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: a megállapodás aláírása előtt nyilván figyelemmel lesznek erre a körülményre is a III. kerületi szabad demokraták.

Ha elfogadják, cserébe a zuglói koalíciós jelölt az az SZDSZ-es Weinek Leonárd üzletember lehet, aki Gyurcsány Ferenccel és a Tocsik-ügyből elhíresült vállalkozókkal dolgozott különféle gazdasági társaságokban. Várhatóan július 10-ig megállapodás születik Budapesten a III. kerületi szocialisták és szabad demokraták között a helyi önkormányzati pártlistáról és a polgármesterjelöltről.

(Magyar Nemzet)

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.