2006. június. 26. 13:29 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 26. 13:30 Itthon

Trükkös lopások a 4-es főúton

Magyarországon is előfordulnak autósok sérelmére elkövetett trükkös lopások: az elmúlt hétvégén a 4-es főút Szolnok megyei szakaszán két ilyen eset is történt, s a tolvajok mindkettőben úgy lopták el az értékeket, hogy az autósok figyelmét valamilyen ürüggyel elterelték - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kovács Ágnes rendőr zászlós szerint az egyik eset szombaton Kisújszállásnál, a 4-esen lévő üzemanyagtöltő állomás parkolójában történt. Egy autóban három személy aludt, ám a hajnali órákban arra lettek figyelmesek, hogy a kocsi körül többen állnak, és mutogatnak annak lámpájára. A bent ülők kiszálltak, rövid beszélgetést folytattak az idegenekkel, s csak később észlelték, hogy a kocsiból eltűnt egy kézitáska, benne iratokkal, útlevéllel, viszonylag sok készpénzzel és két mobiltelefonnal. Mialatt jelezték a lopást a kútkezelőnek, addig a három ismeretlen férfi autóval elhajtott a helyszínről Debrecen irányába.

A másik esetben egy román állampolgár Budapest felől Szolnok felé tartott a 4-es főúton. Szolnok előtt egy német rendszámú fehér színű gépkocsi mellé hajtott és a vezetője a kerekére mutatott. Miután mindketten megálltak, kiszálltak a gépkocsikból. A német rendszámú autóban utazó két személy közül az egyik elterelte a román figyelmét, míg a másik az utastérből kiemelte iratait és 3200 euróját. A sértett a lopás felfedezését követően megpróbálta követni a gépjárművet, de az nagy sebességgel elhajtott.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.