2006. június. 09. 10:53
MTI
Utolsó frissítés: 2006. június. 09. 16:26
Itthon
Azonosították a lelőtt bankrablót
Azonosították a csütörtök reggel elkövetett szigetszentmiklósi bankrablási kísérlet során halálos lövést kapott elkövetőt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
A tanúkihallgatások és a helyszíni adatok értékelése eredményeként a nyomozók csütörtök estére kiderítették, hogy az áldozat V. Sándor 32 éves férfi - mondta Belicza Andrea.
További adatokat azonban a nyomozás sikerének érdekében a rendőrség egyelőre nem kíván nyilvánosságra hozni, de nagy erőkkel keresik a másik elkövetőt, aki a kudarcba fulladt bankrablás után gyalogosan elmenekült a
helyszínről.
A kutatásban részt vesznek a helyi és a környező települések rendőrei, illetve a forrónyomos csoport emberei is. Időközben a rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályára beszállították a tettesek által a helyszínen hagyott motort, hogy további adatokat gyűjtsenek be róla. Annyi már kiderült, hogy nem
lopott motorkerékpárról van szó, de a járművet átfestették.

2006. május. 31. 11:55
Bankrablás Budapesten: meglőttek két biztonsági őrt
Itthon
MTI
2006. január. 24. 17:46
Elfogták a hétfői bankrablás egyik elkövetőjét
Világ
MTI
2006. február. 27. 19:35
Minden idők legnagyobb brit bankrablása
Itthon
MTI
2006. február. 09. 12:19