2006. május. 17. 13:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2006. május. 17. 13:51 Itthon

MSZP-létszámstop Zuglóban

Tagfelvételi moratóriumot rendelt el az MSZP zuglói szervezete. Az őszig tartó tilalom hátterében a HVG értesülései szerint az áll, hogy a kerületi pártszervezetben megjelent a fantomtag-beszervezési botrányban elhíresült Vas megyei exelnök, Tóth Csaba, és intenzív toborzásba fogott.

Tóth ellen időközben bizonyíték hiányában megszűnt a Vasban történtek miatt indított nyomozás, az MSZP etikai vizsgálata ugyanakkor megállapította, „a taglétszám-növekedés tudatos beléptetési politika eredménye volt. (…) a folyamatot Tóth Csaba irányította, és a frissen belépettek magas száma az ő politikai céljait szolgálta. (…) több helyütt pénzt fizettek a belépési nyilatkozat kitöltéséért, illetve a meghallgatottak között olyan is akadt, aki nem tudta, hogy tagja a Magyar Szocialista Pártnak”.
 
Zuglóban, ahol Tóth tavaly év végén saját alapszerevezetet alapított, a helyi szocialisták attól tartanak, mindez megismétlődhet a pesti kerületben is. A jelek szerint ugyanakkor befolyásos támogatói is akadnak az egykori Mozaik-csoportos vállalkozó-politikusnak.További részletek a csütörtöki HVG-ben.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.