2006. április. 16. 18:21 MTI Utolsó frissítés: 2006. április. 16. 18:23 Itthon

Nem nyilatkozik az OTP-s sms írója

Ügyvédje tanácsára nem nyilatkozik a sajtónak az OTP Bank csődjéről szóló sms írója. Az MTI-nek vasárnap telefonon sikerült elérnie a harmincas éveiben járó, Győr-Moson-Sopron megyei fiatalembert.

A férfi az MTI egyik kérdésére sem válaszolt, így többek között arról sem mondott semmit, hogy politikai indíttatásból küldte-e az üzeneteket. Az MTI információi szerint a munkanélküli fiatalember édesanyjával él együtt a Fertő-tó környékén.

Az OTP Bank csütörtökön tett feljelentést, mert ügyfelei az ország több pontján a pénzintézet csődjéről szóló sms-t kaptak mobiltelefonjukra. Az üzenet küldője az tanácsolta, hogy vegyék ki pénzüket a bankból.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai pénteken fogták el a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az sms elküldésével - mondta el Horváczy Emese, a szervezet szóvivője. "Vele szemben tőkebefektetési csalás bűncselekmény gyanúja miatt" indult eljárás szabadlábon hagyása mellett. Kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte - mondta a szóvivő.

A pénzintézet már csütörtökön közleményben hangsúlyozta, hogy a bank stabilitása és tőkeereje megkérdőjelezhetetlen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.