Húsvét vasárnapja a tavasz kezdetét követő első holdtölte utáni vasárnap, amelyhez felvezető ünnepek sora kapcsolódik. A húsvétot megelőző vasárnapon, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.

A nagycsütörtök Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Nagypéntek Krisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja.

Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta – harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.

Igen sok keresztény templomban éjszakai szertartáson ünneplik Krisztus feltámadását. Ekkor gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely azután pünkösd ünnepéig minden szertartáson – különösen keresztelésekkor – ott ég az oltár mellett. A IV. század óta jött szokásba, hogy a húsvétvasárnapra virradó éjjelen szentelik meg a templomokban a keresztvizet.

A kereszténység első évszázadaitól fogva szokássá lett, hogy a nagycsütörtök esti szentmisét követően elnémulnak – „Rómába mennek" – a katolikus templomok harangjai, és csak a nagyszombat esti szertartáson szólalnak meg újra, jelezve Krisztus feltámadását.

Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe a keresztény egyházak legrégibb, a zsidó pészahra visszavezethető ünnepe. A nagyszombat esti feltámadási körmeneten a hívők égő gyertyákkal vonulnak, jelezve, hogy hitük szerint Jézus – mint maga mondta – a világ világossága.

Josephus Flavius Krisztusról

„Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilatus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét.” Josephus Flavius: A zsidók története, XVIII. 3.3 A Feltámadás jelentése

A húsvét eredete* a messzi régmúltba vezethető vissza. A zsidóknál az egyiptomi kivonulás csodálatos eseménytörténetére emlékeztető ünnep (peszah). Az ókori Izraelben a Szentély fennállásáig (i. sz. 70.) zarándokünnep volt. Az ország lakói Jeruzsálembe vonultak, s ott tartották meg az ünnepet. Eredetileg két részből állt. Niszán (az első tavaszi hónap) 14-én volt a pászka ünnepe, az egyiptomi tizedik csapástól való megmenekülésre emlékeztetve. Ezt követte a kovásztalan kenyér hétnapos ünnepe. Ennek első napja a csodálatos egyiptomi kivonulásra emlékeztet, a hetedik pedig a Sástengeren való átkelés évfordulójára.

Miután az Ószövetség elbeszélése szerint az egyiptomi kivonulás éjszaka történt, az ünnep előestéjén tartják meg a széderestét. Ekkor előírásos rend (héberül: széder) szerint fogyasztják el családi körben a vacsorát: kovásztalan kenyeret, keserűfüvet (tormát) és hajdan bárányt ettek. A vacsora római szokás szerint tojással kezdődött és csemegével fejeződött be. A szédereste lényege, hogy az apa a gyermek kérdéseire elbeszéli az egyiptomi kivonulás eseményeit. Sokan azt állítják, hogy az újszövetségi evangéliumokban szereplő utolsó vacsora története valójában egy korabeli szédereste leírása, illetve átértelmezése volt. Az ókori Izraelben a húsvét második napján kezdődött az aratás, ami pünkösdig tartott. Így a két ünnep összekapcsolódott.

Jézus is megünnepelte a húsvétot, tanítványaival együtt költötte el halála előtt a húsvéti bárányvacsorát (peszah), amelyet a keresztények azóta úrvacsorának neveznek, és Krisztus halálának az emlékeként ünnepelnek. A zsidó pászkaünnep helyébe a kereszténységben Krisztus halálának és feltámadásának emlékünnepe, a húsvét lépett. A keresztények a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon ünneplik a húsvétot.

Meister des Hausbuchs: Utolsó vacsora

Máté evangéliumában olvassuk, hogy Jézus Jeruzsálemben fogyasztotta el utolsó húsvéti vacsoráját (Jézus utolsó vacsorája, az úrvacsora később a keresztény szertartások jelképes része lett.) A férfiak megölték a bárányt és megsütötték nyárson, az asszonyok kovásztalan kenyeret, salátát készítettek. Amikor beesteledett, megérkezett Jézus, és vele a többi apostol. A házigazda mosdóvizet hozott, azután felvezette őket az emeleti terembe. Egy nagy asztal állt itt középen, körülötte pedig több heverő. Vacsora közben Jézus a kenyeret megtörte és szétosztotta, azt mondta: az az ő teste, amit odaad az emberekért. A harmadik pohár bornál pedig azt mondta, hogy az az ő vére. És azt is mondta, hogy tanítványai mindig emlékezzenek vissza rá, ha újra összejönnek. Egyébként minden a szokásos módon folyt le.

Miután elfogyasztották a húsvéti bárányt, a keserű- és gyümölcssalátát, és negyedszer is kiürítették a borospoharakat, búcsút vettek a vendégek, és imádkozva, énekelve elmentek az éjszakába. A tanítványok nem tudták, hogy ez volt Jézus utolsó húsvéti vacsorája. Halála után azonban már csak így emlegették. Később az is szokásba jött közöttük, hogy amikor összegyűltek, hogy együtt egyenek és imádkozzanak, megismételték Jézus szavait, amit akkor mondott, amikor az utolsó vacsorán a kenyeret és a bort megáldotta és odaadta nekik.

*Összeállításunkban részleteket használtunk fel a sulinet.hu anyagaiból.

Az asztalnál vacsora közben Jézus kijelentette: "Bizony mondom nektek, egyiketek elárul engem, egy, aki eszik velem. Elszomorodtak és sorra kérdezték: "Csak nem én? Így válaszolt: "Tizenkettőtök közül az egyik, aki velem egyszerre nyúl a tálba. Az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van róla írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem. Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Majd pedig így szólt: "Ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában." Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére. Ott Jézus megmondta: "Mindnyájan megbotránkoztok, ahogy meg van írva: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába." Péter erősködött: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én akkor sem."Jézus csak ennyit mondott: "Bizony mondom neked, hogy még ma éjjel, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor megtagadsz." Erre még jobban fogadkozott: "Ha meg kell is veled halnom, nem tagadlak meg." Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Giotto: Júdás csókja

Odaértek a Getszemáni nevű majorba. Itt így szólt Jézus tanítványaihoz: "Üljetek itt le, amíg imádkozom." Magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost. Remegni kezdett és gyötrődni. Majd így szólt hozzájuk: "Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!" Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. "Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te." Visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: "Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan készséges, de a test gyönge." Megint elvonult és előbbi szavait ismételve tovább imádkozott. Visszatérve újra alva találta őket, mivel szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek. Harmadszor is visszament hozzájuk, s azt mondta nekik: "Még mindig alusztok és pihentek? Elég volt. Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, induljunk! Nézzétek, ott jön az áruló!" Míg beszélt, odaért Júdás, egy a tizenkettő közül s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Az áruló így adott jelt: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizet alatt!” Odaérve rögtön Jézushoz lépett: „Mester!” – szólt és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták.

Andrea Mantegna: Kálvária

Reggel a főpapok a vénekkel, írástudókkal és az egész főtanáccsal együtt meghozták a határozatot. Jézust pedig megkötözve elvitték és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte: "Te vagy-e a zsidók királya? „Magad mondod" – válaszolta. A főpapok sok vádat felhoztak ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!” Jézus azonban nem válaszolt semmit. Ez meglepte Pilátust. Az ünnep alkalmával szabadon szokott engedni egy rabot, azt, akit kértek tőle. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát? Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. Pilátus ismét megkérdezte: „Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok? Azok újra ezt kiáltozták „Keresztre vele!” Pilátus folytatta: „Mi rosszat tett? Azok annál hangosabban kiáltották: „Keresztre vele!” Erre Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.

A katonák bekísérték a palota belsejébe, a pretoriumba, és egybehívták az egész helyőrséget. "Bíborba öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: "Üdvözlégy, zsidók királya!" A fejét náddal verték, leköpdösték és gúnyból térdet hajtva hódoltak előtte. Azután, hogy így kigúnyolták, levették róla a bíbort és a saját ruháját adták rá. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék. Az egyik arra menő embert, a cirenei Simont, Alexander és Rufus apját, aki éppen a mezőről jött, kényszeríttették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki egy Golgota nevű helyre, ami a Koponyák hegyét jelenti. Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem fogadta el. Keresztre feszítették, majd megosztoztak ruháján, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Az elítélésének okát jelző táblára ezt írták: A zsidók királya. Vele együtt két gonosztevőt is fölfeszítettek az egyiket jobb, a másikat bal felől. Így beteljesedett az Írás: A gonoszok közé sorolták.

Rubens: Feltámadás

A halott krisztust rokonai levették a keresztről és egy sírboltba vitték. Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: "Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?" De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek? Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.

Az Újszövetség elbeszélése szerint Jézus meghalt a kereszten, de halála után a harmadik napon Isten feltámasztotta. Feltámadása után többször is megjelent a tanítványoknak, akik mindenkinek elmondták, hogy Jézus újra él, és találkoztak vele. A feltámadt Jézus a Biblia szerint utoljára húsvét után a negyvenedik napon jelent meg tanítványainak. Kihívta őket a városból, együtt felmentek egy hegyre, s ott elbúcsúzott tőlük. Megígérte nekik, hogy hamarosan megkapják a Szentlelket. A Szentlélek erejével eltelve tanúságot tesznek majd Jézusról, és minden embernek hirdetni fogják az ő örömhírét. E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el őt szemük elől.

Részlet Erdő Péter érsek előadásából a Mindentudás Egyetemén

Az Eucharisztia

A Feltámadás hitét sokféle módon kifejezi az egyház liturgiája, az egyház ünneplése is. A Feltámadás egyik legrégibb ünnepe az Eucharisztia. Ennek ünneplését ma szentmisének nevezzük. Amikor a szentmisében az egyház Krisztus húsvéti vacsoráját ismételve és megújítva az Eucharisztiát ünnepli, mindig Krisztus haláláról és Feltámadásáról emlékezik meg. A kenyér és a bor átváltoztatásának szavai Krisztustól erednek. „Ez az én testem, mely értetek adatik, ez az én vérem, mely értetek kiontatik”. A bűnök bocsánatára kiontott vér, a bűnök bocsánatára odaadott test Krisztusnak mint áldozatnak, Krisztusnak mint Húsvéti Báránynak a valóságát állítja középpontba.

Krisztus Feltámadásának jelentését a kereszténység hitében csakis az Ószövetség vallási összefüggésében érthetjük meg. Szenvedése és kivégzése előtt Jézus közös étkezésen vett búcsút tanítványaitól, ami a hagyományban úgy jelenik meg, mint valódi pászkavacsora. Ezt az elemet fejti ki bőségesen az egyházatyák hagyománya. A „pászka – peszách” szó „átmenet” jelentését a keresztények Krisztusra vonatkoztatták. Ahogy hajdan a választott nép a Vörös-tengeren átkelve jutott el a szolgaságból a szabadságra, úgy Krisztus a halálból az életbe ment át, és szenvedésével, halálával, Feltámadásával megváltotta az embert. Erről emlékezik meg a húsvéti szertartásban a húsvéti gyertya előtt énekelt örömének, az Exultet is. Jézus mint húsvéti bárány jelenik meg a keresztények hitében, aki maga a tökéletes áldozat, mert keresztje és Feltámadása által az egész világot megváltotta.

Ez a megváltás, pedig szabadulást jelent a bűntől, sőt a haláltól is. Utat nyit az embernek az örök boldogságra. Jézus kereszthalálának leírásakor azt a jelenetet, hogy a római katonák nem törik meg a már meghalt Krisztus lábszárcsontját, az újszövetségi szerző úgy értelmezi, hogy így teljesedett be az ószövetségi előírás: "csontot ne törjetek benne" (Jn 19, 33-37, vö. Kiv 12,46; Zsolt 34,21), vagyis Krisztus személyében a húsvéti bárány előképének beteljesedését fedezik fel.

Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy keresztények és zsidók ugyanazt ünneplik-e húsvétkor, vagy teljesen különböző dolgokat? A válasz keresztény ember számára nem lehet más, mint az, hogy egyszerre ugyanazt – a szabadulást –, és mást is: a keresztények Krisztus Feltámadását. Az ünnep középpontjában a keresztény ember számára is Isten szabadító szeretete áll. Így az Ó- és Újszövetség húsvétja más eseményről szól ugyan, de közös üzenetet hordoz: Izrael számára Isten szabadító szeretete a szolgaságtól, a keresztények számára Isten szabadító szeretete a bűntől és a haláltól.