Fidesz: Dávid Ibolya elvesztette támogatottságát Tamásiban
A Fidesz Tolna megyei képviselőjelöltjei szerint Dávid Ibolyának annyira nincs támogatottsága Tamásiban, hogy mindenképpen el kellett indítani saját jelöltjüket – erről a választásokat összegző sajtótájékoztatójukon szóltak csütörtökön.
Hirt Ferenc, a párt Tamásiban indított, jelenleg 45,05 százalékkal az élen álló jelöltje az elindulását indokolva úgy fogalmazott: „Egészen biztosak voltunk abban, hogy Dávid Ibolya a tamási körzetben nem tud nyerni. Számukra egyértelmű volt a tét, hogyha nem indulnak el, akkor veszít Tamási, s ezt utólag a számok is igazolják.” Hirt szerint visszafogott akar lenni, mert – mint utalt rá – a visszaléptetése is felmerült, ha az MDF elnöke azt kérte volna.
Tamásiban az MSZP jelöltje, a megyei közgyűlés elnöke, Frankné Kovács Szilvia 38 százalékkal második, Dávid Ibolya 12,80 százalékkal harmadik helyen áll. Tolna megyében az első forduló után nagy aránnyal a Fidesz-KDNP közös listája nyert az MSZP előtt – összegezték a Fidesz megyei képviselőjelöltjei.
„Több, mint hat százalékkal nyertünk az MSZP előtt, és ha az összes szavazatot összeadjuk, láthatjuk, hogy a polgári erők jelentősen megverték az MSZP, illetve az SZDSZ közös listáját” – jelentette ki Potápi Árpád, a területi lista vezetője, aki a bonyhádi körzetben az első fordulóban mandátumot szerzett.
Kitért arra, hogy az országos helyzethez hasonlóan a megyében sem sikerült az MDF-fel különösebb eredményeket elérni, de „ez nem jelenti azt, hogy az MDF szavazóbázisa ne látná a helyzet súlyosságát”.
A párt egyéni képviselőjelöltjei Szekszárdon, Pakson és Tamásiban az eddigi legjobb eredményüket érték el, első helyről indulnak. Dombóváron, ahol második helyen áll a Fidesz jelöltje, a jelöltekre és a listákra leadott szavazatokat összegezve az látszik, hogy másfél hét múlva ott is nyerni fog a Fidesz – mondta Potápi Árpád.