2006. március. 12. 17:46 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 12. 17:33 Itthon

Méteres hullámok a Balatonon

Méteres hullámok a Balatonon, a tó vize több helyen kicsapott a mederből. A víz lakóházakat nem veszélyeztet.

Méteres hullámokat korbácsolt a Balatonon az erős északi szél, a déli partot több helyen is elöntötte a víz, lakóházakat azonban nem veszélyeztet - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel vasárnap.

A 80, helyenként 100 kilométeres erősségű szél "megnyomta" a tó vizét, amelynek vízszintje jelenleg meglehetősen magas, 116 centiméter, ezért a hullámok kicsaptak a partra - mondta Heizler György, megyei katasztrófavédelmi igazgató.

Tájékoztatása szerint Balatonlellén a szabadstrandon három hektárnyi területen áll a víz. Nyolc faház, három üzlet és egy hatlakásos társasház található ezen a területen, a strandra 200 homokzsákot vittek ki, hogy útját állják a tó vizének - tette hozzá. A tűzoltók irányításával 25 helyi önkéntes építi a gátat, a mögötte lévő vizet pedig visszaszivattyúzzák a tóba.

Az igazgató elmondta, hogy Fonyódon az úgynevezett Szúnyog-szigeten a kicsapódó hullámok elértek négy faházat, Balatonbogláron pedig egy partközeli utcában 13 ház lábazatát "nyaldossa a víz". Balatonfenyvesen, a déli part egyik legmélyebben fekvő településén a katasztrófavédelmi szakemberek valamennyi part menti utcát végigjártak, jelentésük szerint a házakat jelenleg nem veszélyezteti a víz.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.