2006. március. 04. 10:25
MTI
Utolsó frissítés: 2006. március. 04. 14:15
Itthon
Újabb demonstráció a Hild-házért
Demonstrációt tartott a bontás alatt álló VI. kerületi Hild-háznál több civil szervezet ma reggel Budapesten.
A békés tiltakozást az Élőlánc, az Óvás! Egyesület, a Zöld Fiatalok és a Védegylet közösen szervezte. Az előre bejelentett demonstráción Marinov Péter, az Óvás! Egyesület elnöke az elmondta, hogy újabb tüntetésük célja a figyelem fenntartása.
Az ügyészség határozata, a főpolgármester határozott felszólalása, a kulturális miniszter közleménye, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének tiltakozása és a sorozatos demonstrációk „sem tudták megállítani az épület romlását, ezért nem marad más, minthogy folyamatosan próbáljuk fenntartani a figyelmet, ami most már csak a médián keresztül érhető el” – mondta Marinov Péter.
Az Óvás! Egyesület vezetője szerint a ház még mindig megmenthető, annak ellenére, hogy a munkálatok folyamatosan zajlanak és a szakértői vélemények is életveszélyesnek minősítették az épületet. Amennyiben a helyzet változatlan marad és nem áll le a bontás, Marinov Péter nem tartja kizártnak, hogy „lesznek olyan civilek, akik akár saját maguk próbálják meg, akár fizikailag is, megakadályozni a munkálatokat”.

2006. február. 20. 17:32
Az ügyészség döntést ígér a Hild-ház ügyében
Itthon
MTI
2006. február. 21. 17:40
Hild-ház: az ügyészség óvást nyújtott be a bontás ellen
Kult
MTI
2006. február. 23. 14:14
Demszky konfrontálódik a Hild-házért
Itthon
MTI
2006. február. 21. 13:17