2006. január. 21. 17:36 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 21. 17:26 Itthon

Kovács Ágnes hatodik lett Berlinben, Liszogor csúcsot döntött

Kovács Ágnes 2:14.91 perccel a hatodik helyen végzett 200 m vegyesen az úszók berlini rövidpályás Világkupa-versenyének első napján, szombaton.

A Kőbánya SC olimpiai, világ- és Európa-bajnoka a második legjobb idővel (2:14.81 p) került be a döntőbe, ahol azonban egy tizeddel gyengébbet produkált, így nem állhatott fel a dobogóra. Ezzel együtt dicséretes a helytállása, hiszen a téli pihenő után még csak harmadik hete van edzésben, különösebben kiugró eredményt nem várt, nem is várhatott magától.

Kovács a délelőtti selejtezőben indult 100 m mellen is, ahol az ötödik időt érte el, ám tekintettel a 200 m vegyes még rá váró délutáni fináléjára, a szám döntőjében már nem állt rajthoz.

Vasárnapra három számban is nevezett a magyar úszókiválóság, kérdés, hogy végül is hányban próbál szerencsét. A viadal előtt mindenesetre azt nyilatkozta, hogy 200 m mellen, egykori sikerszámában feltétlenül indul. A másik két "próbatétel" az 50 m mell és a 100 m vegyes lehet.

A berlini Vk nyitónapján az ukrán Oleg Liszogor szó szerint csúcsteljesítménnyel rukkolt elő,: az ukrán versenyző 50 m mellen saját, 2002. január 26-a óta élt 26.20 mp-es világrekordját javította tovább 26.17-re, nagy fölénnyel diadalmaskodva a döntőben.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.