Kisebb parlament: a pártok nem egyeztek meg
Újabb javaslatok kerültek napirendre a kisebb parlamentről és a választójogi rendszer átalakításáról tartott szerdai négypárti találkozón, megállapodás azonban egyikről sem született.
Fodor Gábor – a tavaly nyár óta tartó egyeztetés-sorozatot kezdeményező SZDSZ ügyvivője – elmondta, hogy három különböző modellt terjesztettek elő az eddigi javaslatok alapján.
„Nem jutottunk előrébb a tárgyalások során, ez most már a többedik olyan tárgyalás, amikor – az én értékelésem szerint – egy helyben topogunk. A pártok különböző modelleket támogatnak, tehát kétharmados támogatottsága egyik modellnek sincs” – tette hozzá Salamon László, Fideszes képviselő.