2006. január. 12. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 12. 13:26 Itthon

Jogszerűtlen a mentőszolgálat szerződésbontása?

Jogszerűtlennek tartja az Országos Mentőszolgálat rendkívüli szerződésbontását a légimentésben tíz éve közreműködő BASe Kft.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) január elején tett feljelentést a BASe Kft. ellen a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mivel a mentőhelikopterek műszaki karbantartását eddig végző cég a vele kötött szerződés felbontása után nem adta át a mentőszolgálat tulajdonában álló légi járműveket. Kedden feljelentés-kiegészítést nyújtott be az OMSZ, mert a kft. nem kezdte meg a dokumentáció átadását a kért időben.

Edelényi Gábor, a BASe Kft. szóvivője elmondta, hogy a 1994-ben kötött polgárjogi szerződésbe - éppen a mentőszolgálat kérésére - nem került be a „rendkívüli felmondás” lehetősége. Az elmúlt napokban a sajtóban megjelent vádakat alaptalannak nevezte a szóvivő, de elismerte, hogy a Szegeden lezuhant gép két hajtóművét építették be a pécsi gépbe (amely később szintén szerencsétlenül járt). A kifogásolt elemeket a lengyel gyár teljes felújítás után ezer repülési óra garanciával nullkilométeresnek minősítette, s ezt építették be a pécsi gépbe.

A szóvivő nem tartja „elegáns dolognak”, hogy a Kóka János gazdasági miniszter által kezdeményezett vizsgálat még le sem zárult, de a mentőszolgálat különböző vádakat fogalmaz meg. Edelényi Gábor beszámolt arról is, hogy a kft. munkatársai nem voltak jelen akkor, amikor a két helikoptert - miután azok évekig nem repültek - a mentőszolgálat elszállította a franciaországi nagyjavításra.

Az Országos Mentőszolgálat szakszerűtlen, hanyag üzemeltetés, túlszámlázás, a tulajdonosi kérések és utasítások elszabotálása indoklással január 9-én azonnali hatállyal felmondta a szerződést a mentőhelikoptereket üzemeltető kft.-vel.

A mentőszolgálat szóvivője hétfőn este közölte, hogy kedd reggeltől az Országos Mentőszolgálat látja el a légimentési feladatokat az OMSZ Légimentő Közhasznú Társaságon keresztül. Győrfi Pál közleménye szerint így az állami forrásokból, állami eszközökkel végzett közfeladatot teljes egészében egy száz százalékig állami tulajdonban lévő, nem nyereségorientált társaságon keresztül látja el a mentőszolgálat. Tájékoztatása szerint az OMSZ Légimentő Kht. december 19-e óta rendelkezik a szükséges üzemeltetési engedéllyel.

Hirdetés