2006. január. 06. 11:02 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 06. 11:07 Itthon

Mégis elvették Kótai övét

Korábbi döntésével ellentétben a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) mégis elvette Kótai Mihálytól nagyváltósúlyú világbajnoki övét.

A magyar öklöző címe azután került veszélybe, hogy december 2-án egy felhozó mérkőzésen vereséget szenvedett a brit Peter Conwaytől. Nem sokkal a nottinghami összecsapást követően az IBO bajnoki tanácsa még úgy határozott, Kótai megtarthatja övét, de azt 90 napon belül Conway ellen kell kockára tennie.

Most azonban a profibox.hu értesülései szerint mégiscsak változott a szervezet álláspontja, igaz, a Kótai-Conway mérkőzés visszavágója valószínűleg az üresen maradt trónért zajlik majd.

Hirdetés
hvg360 Martini Noémi 2025. május. 09. 16:38

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Ott voltunk, amikor felszállt a fehér füst, megkérdeztük az új pápáról az euforikus hangulatban lévő híveket, de még előtte, a várakozás óráiban megnéztük azt is, milyen volt a hangulat, mennyire voltak szigorúak a biztonsági intézkedések a Szent Péter téren, kik és miért álltak órákat egy kis kéményt kémlelve.