2005. november. 15. 14:42 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 15. 15:34 Itthon

Sorozatban buktak le a hamis igazolvánnyal parkolók

Hat esetben vontak be az utóbbi napokban mozgáskorlátozott igazolványt azoktól, akik jogtalanul használt okmánnyal foglalták el a helyeket a salgótarjáni belvárosi fizető parkolókban.

A salgótarjáni közterületfelügyelők ellenőrzése nyomán az érintettek ellen közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a városi rendőrkapitányságon - mondta Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette, kevesen tudják, hogy a jogtalan használattal nem csak a valóban rászorulók elől foglalják el a helyet, de egyben bűncselekményt is elkövetnek.

A hamis, más nevére szóló igazolványok visszavonása mellett több esetben büntetéseket is kiszabtak - mondta Földesi László, a közterület felügyelők vezetője. Utóbbira akkor került sor, ha nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy az illető nem szállította az igazolvány tulajdonosát.

A felügyelők folyamatosan ellenőrzik ezentúl a mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkolókat, mert sokakat irritál, hogy teljesen egészséges emberek így ússzák meg a fizetést, és kiszorítják a sérülteket a nekik fenntartott helyekről.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.