Új eljárás indul Molnár Csaba ügyében
Hatályon kívül helyezte a Molnár Csaba rendőr alezredes ellen vesztegetés és más bűncselekmények vádjával indult ügyben az első fokú, felmentő határozatot a Fővárosi Ítélőtábla és új eljárásra utasított csütörtökön.
Molnár Csaba. Civilben © Dudás Szabolcs |
Szóbeli indoklásában a büntetőtanács elnöke, ha ki nem is mondta, de határozottan a vádlott bűnösségére utalt többek között, akkor amikor leszögezte: hivatalos személy tevékenységével kapcsolatban semmifajta ajándékot nem fogadhat el. "Addig fogják Magyarországot jogállamnak nevezni, amíg a hivatalos személy hivatali működésével kapcsolatban semmifajta baksisra nem tarthat igényt" - jelentette ki Nehrer Péter ítélőtáblai tanácselnök. Hozzáfűzte: hivatalos személyek ebbéli tevékenységükkel összefüggésben sem a jogszabályok, sem a bírói gyakorlat nem ismeri a szokásos, elfogadható vagy csekély mértékű ajándékot. A rendőrség szolgálati szabályzata "szájbarágós" egyértelműséggel fogalmaz arról, mit fogadhat el a rendőr tevékenységével kapcsolatban: semmit.
Nehrer Péter leszögezte azt is: megvádolt rendőrök a közelmúltban több ügyben is arra hivatkoztak a tábla előtt, hogy bűnüldözési érdekből követték el a terhükre rótt cselekményüket, például kábítószer átadását, okirat hamisítását, vagy mint jelen ügyben ajándék elfogadását a hivatali tevékenységgel kapcsolatban. Erre csak a rendkívül komoly garanciális rendelkezések betartásával van lehetőség egy jogállamban, ezek egyike például az ügyészi jóváhagyás, amire Molnár Csaba esetében nem került sor. A vád szerint 2003-ban Molnár Csaba, aki akkor az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályát vezette, pár ezer forintos ajándékokért cserébe jogtalan előnyhöz juttatott pénzváltókat, államtitkokat, pénzmosás gyanús esetekre vonatkozó bejelentések adatait szolgáltatta ki nekik.
Mindezek alapján vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitok sértéssel vádolták meg a rendőrtisztet, két pénzváltót pedig hivatali vesztegetéssel. Az első fokon eljárt fővárosi bíróság ez év januárjában bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. Ez ellen az első fokon eljárt ügyész bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett, a fellebbviteli főügyészség ügyésze pedig a csütörtöki tárgyaláson hatályon kívül helyezést indítványozott, azért, mert az elsőfokú bíróság kirekesztette a bizonyítékok köréből a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket és így a vádhatóság szerint ítélete is hiányossá megalapozatlanná vált.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint is hibázott az elsőfokú bíróság, amikor a lehallgatási jegyzőkönyveket nem tette a tárgyalás anyagává, de mégis döntött arról, hogy célhoz kötötten, a lehallgatásra vonatkozó engedélyeknek megfelelően történik-e felhasználásuk, továbbá a jegyzőkönyvek tartalmára vonatkozóan meghallgatott tanúkat, rendőri vezetőket. A tábla leszögezte: a megismételt első fokú eljárásban nem kerülhetők meg a lehallgatási jegyzőkönyvek. A tanácselnök hozzáfűzte, hogy az első fokon eljárt fővárosi bíró ítéletében példátlan módon a Fővárosi Bíróság elnökének véleményére hivatkozott, amikor a lehallgatási jegyzőkönyveket kirekesztette a bizonyítékok köréből. Ezért vált szükségessé az, hogy az új első fokú eljárást ne a fővárosi, hanem egy másik bíróság, a Nógrád megyei folytassa le. Erre a tábla szerint már csak a pártatlan ítélkezés látszatának megőrzése érdekében is szükség van.
Molnár Csaba ellen, aki 2003 nyarán, a vádbeli időszakban közreműködött a Kulcsár-ügy több gyanúsítottjának elfogásában, tavaly, a jelen eljáráson kívül egy másik, Kulcsár Attilával közvetlenül összefüggő ügyben is vádat emelt az ügyészség. Molnár Csaba mindkét ügyben következetesen tagadta bűnösségét, de a második vádemeléskor elöljárói rendelkezési állományba helyezték. Csütörtökön pedig az alezredes újságírókkal közölte, hogy távozik a rendőrségtől. Molnár Csaba a tábla határozatának kihirdetését követően elmondta, hogy azért adta be leszerelési kérelmét, mert ezekkel a várhatóan még évekig elhúzódó eljárásokkal a háta mögött nem tud nyugodtan dolgozni a rendőrségnél.
Az új eljárás elrendelése kapcsán megjegyezte: nem erre számított. Ez a legrosszabb, mert így tovább tart az eljárás. Arra a kérdésre, mit fog csinálni, ha leszerelt a rendőrségtől, Molnár Csaba egyelőre nem kívánt határozott választ adni. Mint mondta, még folynak az ezzel kapcsolatos tárgyalások.