2005. augusztus. 22. 15:09 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 22. 15:10 Itthon

Vissza kell gyűjteniük a kereskedőknek a szárazelemeket

Hétfőtől hatályos az a rendelet, ami szerint a gyártóknak és kereskedőknek kell gondoskodniuk a használt energiaforrások begyűjtéséről és hasznosításáról - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hétfőn.

Az első elemgyűjtők szeptember végén jelennek meg Budapesten és a megyeszékhelyek boltjaiban, míg az országos rendszer kiépítése után, mintegy két év múlva több mint húszezer ponton lehet ingyen megszabadulni a veszélyes hulladékoktól. A visszagyűjtő rendszer kiépítését a gyártókat tömörítő szervezet, a RE'LEM Kht. végzi.

A rendelet szerint a gyártóknak a forgalomba hozott szárazelemek és kis kapacitású akkumulátorok idén legalább 7 százalékát, jövőre 10 százalékát, 2007-ben pedig 13 százalékát kell majd visszagyűjteniük és ártalmatlanítaniuk.

A gyártóknak és importőröknek forgalmukkal arányos - kilogrammonként 560 forintnyi - biztosítékadási kötelezettséget ír elő a vonatkozó kormányrendelet. A környezetvédelmi felügyelőségek ennek az összegnek a terhére végeztethetik el a gyártók hulladékgazdálkodási feladatait, ha azok nem tesznek eleget a jogszabály előírásainak.

A rendelet hatályba lépése után valamennyi gyártónak nyilvántartásba kell vetetnie magát az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségen. Ez a kötelezettség vonatkozik a tartozékként árusított, az ajándékba adott, valamint a készülékbe épített elem első hazai forgalmazóira is.

Az adatok szerint egy négytagú család évente átlagosan fél kilogrammnyi elemet használ el, országosan így kétezer tonna veszélyes hulladék keletkezik.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. március. 06. 20:00

A monarchia legsúlyosabb kémbotránya: Redl ezredes valódi története sokkal izgalmasabb, mint a ponyvákba kívánkozó verziók

Alfred Redl ezredest az elmúlt több mint 100 évben sok mindennek tartották, volt ő a legförtelmesebb hazaárulás megtestesítője, a hírszerző szolgálatok játszmájában homoszexualitásával zsarolt áldozat, vagy ahogyan Szabó István ábrázolja filmjében, az Osztrák-Magyar Monarchia önnön nemzeti gyökereitől elidegenedett hivatalnoki karának jellegzetes figurája, aki a megfelelés érdekében előbb a múltját, majd a családját és a barátait, végül önmagát árulja el. De ki volt Redl ezredes valójában, és milyen magyarországi szála volt a nevével fémjelzett kémbotránynak?