2005. június. 24. 11:27 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 24. 11:32 Itthon

Sólyom László kisebbségi problémákról beszélt

A Magyar Köztársaság elnökévé megválasztott Sólyom László két szlovákiai lapnak adott exkluzív interjút és több, a határon túli magyarságot érintő kérdésről véleményt nyilvánított.

Nem hiszem, hogy a szlovák és a magyar nemzeti érdekek eleve ellentétesek egymással - mondta két Pozsonyban megjelenő lapnak, a szlovák SME-nek és a magyar Új Szónak adott exkluzív interjújában Sólyom László.

A beszélgetésben - Antall József egykori kijelentése okán - megkérdezték az elnököt: lélekben tíz- vagy tizenöt millió magyar elnöke kíván-e lenni? “A Magyar Köztársaság elnöke vagyok. Ám az alkotmánynak van egy olyan passzusa, hogy a köztársaság, amelynek elnöke vagyok, felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, köteles elősegíteni kapcsolattartásukat az anyaországgal. Ezt az alkotmányos kötelességet nagyon komolyan fogom venni” - válaszolta Sólyom.

A magyar-szlovák viszonyban sok vihart kavaró kedvezménytörvényt érintően elmondta: közvetlenül tapasztalta, hogy Európában mennyire nem értik a közép-európai kisebbségi problémákat és azok történelmi gyökereit sem. Az alapvető definíciós problémák miatt a nemzet és a nemzetiség fogalma alatt mindenki mást ért.

Sólyom elmondta még: a kedvezménytörvény körüli hullámverés idején sem a nemzetközi szervezetek, sem a szomszédos államok nem értették meg igazán a kisebbségek ügyeivel foglalkozó Velencei Bizottság ezzel kapcsolatos üzenetét, márpedig annak valódi újdonsága az volt, hogy bevezette az anyaállam és a hozzá tartozó kisebbség fogalmát.

Sólyom László a kettős állampolgárságról tartott népszavazás kapcsán nagy kárnak nevezte, hogy olyan érzelmi, illetve egzisztenciális érdekeket megszólító területre csúszott el a népszavazási kampány, amelynek nem volt sok köze az eredeti koncepcióhoz. Rámutatott arra, hogy a népszavazás csakis elvi alapkérdésben volt hivatott dönteni, és "a pozitív döntés jogilag lehetséges lett volna”.

A két ország között sok éve fennálló “bősi kérdésre”, a hágai ítélet végrehajtására is rákérdező SME-nek Sólyom László elmondta: bántja, hogy az ügy holtponton áll, ám ennek egyik oka az, hogy a hágai nemzetközi bíróság “a problémát meg nem oldó salamoni ítéletet hozott. Mindenesetre folytatni kell a tárgyalásokat és végre kell hajtani az ítéletet”. Magyarország nem építi fel a dunai vízlépcső alsó fokozatát, amire – a szlovák fél értelmezésével ellentétben - a hágai ítélet sem kötelezi. A vízlépcső kérdése semmiképp sem szlovák-magyar nemzeti kérdés, hanem környezetvédelmi vita - hangsúlyozta Sólyom László.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.