2005. június. 07. 16:21 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 07. 18:28 Itthon

Ideiglenes védelmet kaphat Sólyom László

Már kedden ideiglenes védelmet kaphat a Köztársasági Őrezredtől Sólyom László megválasztott köztársasági elnök - közölte az őrezred parancsnok-helyettese.

A jelenlegi jogszabály csak a hivatalban lévő közjogi méltóságok biztosításáról rendelkezik, de a belügyminiszter azonnali hatállyal elrendelheti Sólyom László védelmét - mondta Kardos Imre.

Az ezredes hozzátette: az ideiglenes védelem már kedden is életbe léphet. A megválasztott új államfőnek akár már a Parlamentből hazafelé vezető útját is az őrezred két munkatársas biztosíthatja.

Sólyom László ideiglenes őrzésének intenzitása elsősorban az új államfőtől függ. Kérhet 24 órás védelmet, de kevésbé szigorú biztosítást is - mondta Kardos Imre.

Orodán Sándor, a Belügyminisztérium kommunikációs igazgatója szerint Lamperth Mónika belügyminiszter felajánlotta az új államfőnek a Köztársasági Őrezred ideiglenes védelmi szolgálatát. Sólyom Lászlótól függ, hogy még hivatalba lépése, augusztus 5-e előtt igénybe veszi-e az őrezred biztosítását.


Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

Milyen hatással lesz Gyurcsány visszavonulása Magyar Péterékre és a Fideszre?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.