2005. május. 27. 18:02 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 27. 18:03 Itthon

Számlagyárosok elítélése Pécsett

A Pécsi Városi Bíróság üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás, adócsalás és más bűncselekmények miatt elítélte azon "számlagyári" ügy több vádlottját, akik több százmillió forinttal károsították meg az államot.

Az első fokú bíróság a per harminc vádlottjából ötöt 2-től 5 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtott, hetet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, további hét érintettet pénzbírság megfizetésére kötelezett. Két személyt próbára bocsátott, nyolcat felmentett, egy vádlott pedig a közelmúltban elhunyt.
   
A tényállás szerint pécsi vállalkozók 1996-ban azért hoztak létre cégeket, hogy azok számlákkal kereskedjenek. Az eladók a számlán szereplő összegek 5-10 százalékát kérték jutalékként, az időközben "felhajtott" vevőknek pedig megérte fizetni, hiszen így csökkenthették adóköteles bevételeiket.
   
A "számlagyárosok" 2000-ben buktak le, ügyük 2003-ban került a bíróság elé. Az ügyészség nyolc, főként pécsi és dunaújvárosi számlakibocsátó és húsz számlabefogadó vállalat vezetője ellen emelt vádat. A gazdasági teljesítmény nélkül kibocsátott számlák értéke meghaladta az egymilliárd forintot, az ebből eredő, be nem fizetett adó pedig több százmillió forintot tett ki.
   
Érdekesség, hogy az elítéltek között van Vagyon Tibor, akit hasonló bűncselekmények miatt az úgynevezett Synergon-perben tavaly júniusban, jogerősen 5 év 6 hónap börtönbüntetéssel sújtottak.

A vádlottak fellebbeztek, ezért az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.