2005. május. 23. 15:48 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 23. 15:52 Itthon

Kés volt a karddal átszúrt roma fiúnál?

Kés volt a karddal átszúrt roma fiúnál támadója szerint; erről a gyanúsított ügyvédje nyilatkozott hétfőn, ugyanakkor a sértett jogi képviselője nem tud arról, hogy ilyen eszközt találtak volna a fiúnál, miként a fiú anyja sem.

Védencem azt vallotta, hogy "amikor a szóváltás kissé elfajult, a fiatalember, miközben állt fel, a zsebéből kést húzott elő" - mondta Ilosvay Katalin ügyvéd, a gyanúsított védője. Hozzátette: ezért hivatkozni fognak a jogos védelemre, vagy ha ezt a bíróság nem fogadja el, akkor a felindulásra. A büntetés ebben az esetben korlátlanul enyhíthető.

Abból, hogy a rendőrség már a nyomozás elején cáfolta a bűncselekmény rasszista indíttatását, a védő arra következtet, hogy a hatóságok birtokában volt az elkövető barátainak a késre vonatkozó vallomása.

Az RTL Klub vasárnapi híradója beszámolt arról, hogy a 17 éves gyanúsítottnak soha nem volt dolga a rendőrséggel, míg a 15 éves áldozat ellen - a televízió információi szerint - rablás és zsarolás gyanújával nyomoznak a II. kerületben.

Kamarás Péter, a sértett jogi képviselője azt mondta: nem tud arról, hogy a megszúrt fiúnál kést találtak volna. A nyomozás feladata, hogy a gyanúsítotti védekezés valóságtartalmát megvizsgálja - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy valóban folyik-e eljárás a II. kerületben a sértett ellen, kijelentette: "nekem nincs erről hivatalos tudomásom, egyébként azt hiszem, ez az ügy szempontjából közömbös".

Patai Józsefné, a sértett anyja azt mondta: szó nincs arról, hogy a fia kést rántott volna elő a támadás előtt. Arról nem kívánt nyilatkozni: igaz-e, hogy fia ellen rablás és zsarolás gyanújával nyomoznak a főváros II. kerületében.

Két hete Budapesten a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hattagú, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút.

A rendőrség péntekre virradóra elfogta a bűncselekményt elkövető, 17 éves, törökbálinti - magát romának valló - szakközépiskolás fiút, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni igyekezett a Normafához. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.