Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje
Egy átnevezés is megerősíti, amit korábban sejteni lehetett.
Egy átnevezés is megerősíti, amit korábban sejteni lehetett.
Magyar azt is leszögezte, hogy pártja egyedül fog indulni a választáson.
Főleg a gyerekek körében terjednek a légúti fertőzések és az influenza.
Egyikük az autóban várakozott, amíg a másik kettő bement lopni.
Barabás Richárd legalább annyit tudott, hogy melyik frakció tagjai a képen szereplő politikusok.
A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.
Szabó Szabolcs szerint a Tisza Párt elnöke ki akarja őket oktatni ellenzékiségből.
A bántalmazásnak egy fiatalabb férfi is tanúja volt, neki bűnpártolás miatt kell felelnie.
Videóra vált podcastunk, a Fülke. Ha hangban követne bennünket, a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.
A Tisza elnöke az elmúlt három hónapban azt bizonyította, hogy a médiaépítés helyett elég lehet a maga javára fordítani az online közösségi tereket.
A bíróság a jövő héten dönt.
Egyszerűen nem tudja kikerülni a magyar miniszterelnök, hogy hír legyen belőle.
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.