2005. március. 20. 10:58 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 20. 11:01 Itthon

Halálos baleset Kiskunfélegyháza mellett

Egy 24 éves petőfiszállási fiatalember meghalt, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek vasárnap reggel egy Kiskunfélegyháza mellett történt balesetben - közölte a rendőrség.

Kiskunfélegyháza irányából haladt egy személygépkocsi Kiskunmajsa felé, amikor eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti baloldalra, majd egy fának ütközött és felborult - mondta el Kovács Anita hadnagy, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A gépkocsi utasa a helyszínen életét vesztette, vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A ának ütköző személygépkocsi motorja kiszakadt a helyéről, és a szemből érkező személygépkocsi szélvédőjének csapódott; az autó vezetője, egy 20 éves petőfiszállási nő is súlyos sérüléseket szenvedett - tette hozzá Kovács Anita.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.