2005. március. 18. 09:19 Utolsó frissítés: 2005. március. 18. 17:38 Itthon

Medián: nőtt a Fidesz előnye

Elbizonytalanodott az MSZP tábora, nőtt a Fidesz előnye március elején – derül ki a Mediánnak a Magyar Hírlap által közölt közvélemény-kutatásából.

A közhangulat márciusban sem lett sokkal kedvezőbb: továbbra is több mint kétszer annyian mondják azt, hogy az országban "általában véve rossz irányba mennek a dolgok", mint ahányan jó irányt érzékelnek. Az általános pesszimizmus viszont a jelek szerint mostanra kikezdte az MSZP szimpatizánsainak elkötelezettségét – derül ki a Magyar Hírlapban közölt felmérés szerint.

A szocialisták szavazatvesztése együtt járt a megmaradt szavazótábor részvételi szándékának a csökkenésével is, és ennek következtében a szintén zsugorodó, de elszántabb szavazótábort maga mögött tudó Fidesz-MPSZ a választani tudó "biztos" szavazók körében csaknem húsz százalékkal vezet az MSZP előtt. A Fideszre szavazna az eltökélt szavazók 54, az MSZP-re a 35, míg az SZDSZ-re a 6 százaléka.

A Medián elemzése szerint mint ahogy szűk fél évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc növekvő népszerűsége húzta maga után az MSZP támogatottságát, úgy a mostani visszaesés is egyszerre következett be a miniszterelnök népszerűségvesztésével.

Gyurcsány Ferencre miniszterelnökké választása óta most mondták a legkevesebben, hogy "szívesen látnák fontos politikai szerepben". Négy százalékkal csökkent azoknak az aránya is, akik Orbán Viktorral szemben Gyurcsányt látják alkalmasabbnak a kormányfői posztra. Ma a válaszadók 44 százaléka látná szívesebben Orbánt a kormány élén, míg Gyurcsányt csak a 36 százaléka.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.