Felkutattuk a kémkedésért elítélteket (dokumentumok)
A hvg.hu-nak sikerült felkutatnia a pártállam idején kémkedésért elítélt személyeket. Sorsukban közös, hogy koncepciós perek áldozatai lettek és egyelőre esélytelennek látják rehabilitációjukat. Néhányuk már többször szerepelt a sajtóban, de összeállításunkban vannak olyan személyek is, akiknek neve és néhány, ügyével kapcsolatos adata most kerül először nyilvánosságra.
A szocialista Magyarország ellen kémkedő ügynökök megítélése még mindig ellentmondásos. Egyesek hazaárulóknak, mások hősöknek tekintik őket. Tény viszont, hogy a Magyar Köztársaság a kémkedésért 1963 után elítélteket mindmáig gyakorlatilag ugyanúgy ítéli meg, mint a kommunista Magyar Népköztársaság. A rendszerváltáskor más köztörvényes bűnözőhöz hasonlóan kegyelemben részesültek ugyan, de ítéleteik semmissé nyilvánítására azóta sem került sor.
Zárt tárgyalás, "duplanullás" védőkkel © hvg.hu |
A hvg.hu által felkutatott, kémkedés vádjával börtönbüntetésre ítélt személyek egytől-egyik állítják: „ügyvédeik” nemcsak, hogy nem védték őket ügyükben, de ellenük is dolgoztak, további információkat próbáltak kiszedni belőlük, faggatták őket. Ugyanakkor ezeknek az ügyvédeknek a vádlottak fizették a "megbízási díjat". A hvg.hu birtokába került dokumentum szerint például az egyik volt elítélt részben „védőjének” köszönhette, hogy elveszítette a nevén lévő balatoni nyaralót.
A rendszerváltás során három semmisségi és két közkegyelmi törvényt hozott a parlament, az 1963 után kémkedésért elítélt személyeket azonban egyik sem érintette. Bár a politikusok eltérően ítélik meg a volt nyugati kémek rehabilitációjának kérdését, tény, hogy eddig egyetlen kormány alatt sem foglalt állást rehabilitálásuk mellett. Figyelemreméltó, hogy a D-209-es ügy apropóján Medgyesy Péter ex-kormányfőt morálisan elítélte a jobboldal, amiért a kémelhárításnak dolgozott, ám kisujját sem mozdította azért, hogy az egykoron a „másik oldalon” állók ítéletét legalább semmissé nyilvánítsák.
Az egykoron kémkedés miatt elítéltekkel szemben leggyakrabban az a vád hangzik el, hogy pénzért árulták el a hazájukat. Ezt az elítéltek többsége cáfolja, ráadásul a haszonszerzés egyáltalán nem szükségszerű „tényállási eleme” a büntető törvénykönyv (Btk.) 147. szakaszában szabályozott bűntett elkövetésének. Tény ugyanakkor, hogy a „hazaárulás-anyagi ellenszolgáltatásért” formula alkalmas lehet arra, hogy a közvélemény előtt hiteltelenítse az „árulókat” (HVG, 1999.01.23).
Ugyanakkor a rehabilitáció ellenzők nem veszik figyelembe azt, hogy ezek az ügynökök egy diktatúra és egy azt támogató idegen hadsereg ellen folytattak hírszerző tevékenységet Magyarországon. Úgy tudjuk, a döntéshozók a titkosszolgálatok vezetőinek nyomása miatt nem mertek és nem mernek az exkémek ügyeihez hozzányúlni. Ezt támasztja alá, hogy a jelenlegi titkosszolgálatoknál még mindig dolgoznak olyan emberek, akik a pártállami szolgálat alkalmazásában álltak. Mi több – mint arról a hvg.hu-ban már tavaly beszámoltunk – számos jel arra utal, hogy az igazságszolgáltatás a perújrafelvétel kezdeményezését is akadályozza.
A titkosszolgálatok vezetői általában azzal érvelnek, hogy egy esetleges rehabilitálás demoralizálná a jelenlegi magyar felderítést, bomlasztaná a fegyelmet, és rontaná a harci szellemet. A főleg NATO-tagállamok titkosszolgálatainak dolgozó volt elítéltek viszont éppen azt tartják megdöbbentőnek, hogy az egykor a NATO ellen tevékenykedő, szovjet ellenőrzés alatt álló titkosszolgákat a demokratikus Magyarország titkosszolgálatai alkalmazzák.
Árulkodó adat: a polgári titkosszolgálatok vezetői állományának 60-65 százaléka 1989 előtt kezdte pályafutását a szerveknél.
Információink szerint csak a nyolcvanas években legalább 26 kémkedésért elítélt magyar állampolgár ült börtönben. Nem kizárt, hogy ennél többen voltak, de semmiképpen sem kevesebben. A hvg.hu-nak az elmúlt hetekben sikerült felkutatni a volt elítéltek többségét. A még élők közül kilencen vállalták, hogy közzétehetjük nevüket, illetve történetüket – természetesen a saját szemszögükből. Ezen kívül az ügyükkel kapcsolatos dokumentumokat is közzéteszünk. Az összeállításunkban szereplő tizenkét volt elítélt közül négy már elhunyt –egyikük rejtélyes körülmények között.
Néhányuk már többször szerepelt a sajtóban (Belovai István, Rimner Gábor, Halmi Zoltán), de vannak olyanok is, akiknek a neve és néhány ügyével kapcsolatos adata most kerül először nyilvánosságra.
Néhány volt elítélt még név nélkül sem járult hozzá, hogy feltüntessük összeállításunkban. Egy részük már lezárta a múltat és el szeretné felejteni a börtönéveket, mások félelmüknek adtak hangot. Egy állítása szerint teljesen ártatlanul bebörtönzött, ám azóta „egyenesbe jött” és egzisztenciával rendelkező volt elítélt pedig arra hivatkozva utasította el a hvg.hu kérését, hogy kirúgnák munkahelyéről, ha kiderülne róla, hogy valaha börtönben ült. Egy személy pedig összeállításunk publikálása előtt lépett vissza.
Belovai István
Belovai István 1958-ban kezdte katonai pályafutását. Ekkor sorozták be a Budapesti Őrezredhez. A sorkatonai szolgálat letöltése után a hadseregben maradt. Parancsnoka javaslatára érettségi nélkül felvették a kétéves tisztiskolára. (Később az Eötvös Gimnáziumban érettségizett le. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát 1973-ban, a hadműveleti tanfolyamot pedig 1981-ben fejezte be). Belovai 1962 nyarán került a Katonai Hírszerző Szolgálathoz, ahol aztán a Katonai Hírszerző Szolgálathoz tartozó Mélységi Felderítő és Diverziós Századhoz osztották be. Egy szívizomgyulladás miatt azonban mégsem lett belőle ejtőernyős felderítő, ezért 1963 nyarán a Tájékozató Szolgálathoz került. Mivel beszélt olaszul, az olasz arcvonalra. Az volt a feladata, hogy értékelje és elemezze a területről érkező jelentéseket. Később megtanult angolul is, így 1975 nyarán már a Tájékoztató Szolgálat amerikai vonalán teljesített szolgálatot. Ebben az évben egy igen magas hírszerzési értékű szigorúan titkos anyag került az asztalára. (A dokumentum a 7. Amerikai Hadsereg Állandó Működési Szabályzata volt). Belovai ekkor még nem sejtette, hogy az új feladattal az évszázad egyik legnagyobb, magyar vonatkozású kémtörténetébe keveredik bele. Az iratok fordítása közben jött rá arra, hogy nem mindennapi kémjelentés megy át a kezein. Akkor csak annyit tudott, hogy egy jól szervezett kémbanda az USA Európában állomásozó V. hadtestéről közölt napi információkat a magyar hírszerzésnek, rajtuk keresztül pedig a szovjeteknek. Évekkel később derült csak ki, hogy a hadtest 8. gépesített hadosztályának titkos irodáján szolgálatot teljesítő amerikai őrmester, Clyde Lee Conrad és társai kémkedtek a magyaroknak, akiknek ezt a magyarok – Belovai információi szerint – dollármilliókkal honorálták.
Belovai István |
Belovai elmondása szerint ennek hatására 1978-ban úgy döntött, hogy Magyarország védelme érdekében is értesíti Conrad tevékenységéről az amerikai kormányt.
Az amerikaiak értesítése Magyarországon lehetetlen feladat volt, mivel az amerikai nagykövetséget észrevétlenül nem lehetett megközelíteni, a követséggel szembeni házban működött a Belügyminisztérium (BM) egyik megfigyelő csoportja, amely egész nap folyamatosan szemmel tartotta az épületből ki- és belépőket - magyarázta Belovai. Videóra rögzítették, illetve lefényképezték az embereket. Levelet sem küldhetett nekik, hiszen a BM levélellenőrző szolgálata figyelt a nyugati követségek postáit. Egyetlen lehetősége maradt csupán: külföldön próbálkozni.
Erre 1982 őszén kerülhetett sor. Az akkor már alezredesi rendfokozatú hírszerző tiszttel ekkor közölték, hogy ő lesz Londonban a magyar katonai és légügyi attaséhelyettes. A feladatra nemcsak őt, de az akkor még egy OTP-fiókban dolgozó feleségét is kiképezték, akinek addig fogalma sem volt arról, hogy a férje hírszerző. Belovai neje így lett a Katonai Attasé Hivatal - illetve a hivatal fedése alatt működő katonai felderítő rezidencia - rejtjelezője.
Mint azt Belovai a hvg.hu-nak elmondta, Londonban a rezidencia munkatársainak főként politikai, illetve katonapolitikai jelentéseket kellett készíteniük. A magyar hírszerzés a szovjetek részére többek között a brit, illetve amerikai atomcsapást mérő eszközökről, a szárazföldi és a légierőben rendszeresített új fegyverekről és új hadianyagokról tett jelentést.
Belovai István Londonban egy diplomáciai fogadáson talált alkalmat rá, hogy kapcsolatba kerüljön az USA légügyi és katonai helyettes attaséjával. Belovai szerint vele egyidőben más is tájékoztatta a CIA-t Conradékról. Vlagyimir Vasziljev őrnagy, a budapesti Szovjet Katonai Attasé Hivatalában teljesített szolgálatot. Vasziljev főnökével, Krasznyikov ezredessel együtt készítette a jelentéseket a Szovjet Katonai Hírszerzés részére a Conrad-féle szuper titkos anyagokból. Vasziljevet egy évvel Belovai elfogása után tartóztatták le. Ugyanabban az évben hazaárulásért elítélték és kivégezték.
Belovai londoni tartózkodását az akkori nagykövet feljelentése szakította félbe, aki azt állította a hírszerzőről, hogy egy alkalommal teljesen be volt rúgva, fel akarta akasztani magát, és az autóból is ki akart ugrani, amikor kórházba vitték. Rendes szabadságra utazott haza, amikor közölték vele, hogy vizsgálat folyik ellene. A vizsgálat során tisztázta magát a rágalmak alól, majd kijelentette: a történtek után nem hajlandó visszamenni Londonba szolgálatra.
Visszakerült a Tájékoztási részlegre, oda, ahol korábban dolgozott. A CIA-val való összeköttetés híján ekkor már nem volt kapcsolata az amerikai titkosszolgálattal. Belovai szerint a magyar elhárítók, kollégái, illetve családja a londoni rezidencián nem sejtették, hogy kapcsolatban áll az amerikaiakkal.
Belovait végül 1985. július 10-én, szerdán tartóztatták le. Éppen egy, a CIA által részére küldött csomagot (szaknyelven konténert) akart magához venni Kelenföldön, mikor a belügyi elhárítás letartóztatta. Belovai szerint lebukását árulásnak köszönhette. 1985 márciusában ugyanis Aldrich Hazel Ames magas beosztásban lévő CIA-ügynök átállt a KGB-hez, s közölte, hogy a CIA hol helyezett el konténert egy magyar emberének.
A rendőrségen előtte nyitották ki a csomagot, melyből előkerültek a titkos adatgyűjtéshez szükséges eszközök - többek között egy adó-vevő készülék, illetve körülbelül 20-40 ezer forintnyi kézpénz is. (Belovai szerint ezt az esetlegesen felmerülő költségekre küldték, ő soha nem kért pénzt). Közel hat hónapig folyt a kihallgatás, s ezután kémkedésért vádat emeltek ellene.
Belovai a hvg.hu-nak hangsúlyozta, a kémkedés klasszikus értelmében nem kémkedett, hiszen csak szóban tájékoztatta az amerikai kormányt, hogy a NATO legféltettebb titkai áramlanak a szovjetek kezébe.
Az elsőfokú tárgyaláson a katonai ügyész halált kért a vádlottra. Végül az 1986 januárjában zajló másodfokú tárgyaláson életfogytig tartó fegyházbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra és pénzbüntetésre ítélte a hadbíróság. Több mint öt évig volt politikai elítélt a Kozma utcai börtönben.
Göncz Árpád köztársasági elnök 1990-ben kegyelemben részesítette, büntetésének hátralévő részét pedig öt év próbaidőre felfüggesztette. Belovai ezt követően elhagyta Magyarországot. Úgy gondolta, múltjával nem foglalkoztatták volna később. Az élet utóbb őt igazolta, ugyanis az egykoron kémkedésért elítéltek nehezen vagy egyáltalán nem találtak munkát. Az Egyesült Államokba utazott, ahol kitüntették, kapott némi segélyt és letelepedhetett.
Belovait 2000-ben a köztársasági elnök ismét kegyelemben részesítette és eltörölte a büntetett előélethez fűződő hátrányokat.
Bognár Ágoston
A jelenleg külföldön élő Bognár Ágoston 1981. január 9-től 1985. október 28-ig ült börtönben. Kémkedésért 6 év börtönbüntetésért ítélték, 1/5-öd kedvezménnyel szabadult.
Dokumentum:
Levél Bognár Ágostonnak a Legfelsőbb Bíróságtól 1989-ben
Bencsik Mihály
A tanári képesítésű Bencsik Mihály 1969-től 1977-ben Moszkvában dolgozott orosz tolmácsként. „Igencsak komoly tárgyalásokon vettem részt ezen időszak alatt, és bele tudtam látni, mi folyik valójában a kommunista blokkban. Az igazságot láttam, hallottam, nem azt, amiről a sajtó írt” – emlékezett vissza. 1981. január 20-án magánútra a németországi Münchenbe utazott, három nappal később pedig kapcsolatba került a NATO müncheni alakulatával, ahol - mint a hvg.hu-nak fogalmazott - „érdekesnek” találták.
„Egy angol akcentussal, de oroszul beszélő embernek mondtam el mindent, amit tudok, amely információkat a munkám során megszereztem. Bár nem értettem nagyon a katonai dolgokhoz, de látva a két blokk katonai felszereltsége közötti különbséget, szinte biztosra vettem, hogy Brezsnyev halálával a kommunizmus is összeomlik. Ezt a folyamatot akartam meggyorsítani” - magyarázta a hvg.hu-nak, miért adott információkat a NATO-alakulatnak. Ott tartózkodása idején ellátást és havi 40 márka költőpénzt kapott.
Elmondása szerint nem akart Németországban maradni, ezért két hónap múlva visszatért Magyarországra és önként jelentkezett a III/III-as Csoportfőnökségnél, személyesen Horváth Józsefnél. „Úgy tartottam korrektnek, ha elmondom a Csoportfőnökségnek, kikkel találkoztam és mit mondtam nekik, a vallomásom 148 oldalt tett ki. Úgy véltem, jobb, ha tőlem tudják meg, mit csináltam Németországban” – indokolta meglepő tettét, majd hozzátette: Horváth meg is köszönte neki, hogy önként jelentkezett. Később otthonában egy olyan férfi hívta telefonon és kért tőle személyes találkozót, akivel még Németországban ismerkedett meg. „Tudtam, hogy a telefonomat lehallgatják és azt is, hogy folyamatosan figyelnek. Azt gondoltam, ha úgyis nyitott könyv előttük az életem, semmi titkolnivalóm nincs. Belementem a találkozóba”.
Vesztére. Noha – mint mondta – az édesapja temetésére hazautazott férfival semmilyen „fontos” témáról nem beszélgettek, a találkozót követően, 1981. október 14-én vidéki otthonában letartóztatták. Bencsik utólag szinte biztos benne, hogy a Táncsicsként bemutatkozó, Németországban élő férfi az állambiztonság embere volt.
Sorstársaihoz hasonlóan ő is csak egy listából választhatott védőt; dr. Mály József ügyvédet jelölte meg, ugyanazt, aki Belovai Istvánt „védte” néhány évvel később. (Megtudtuk, Mály a rendszerváltás után, az 1998-as választáson az Országos Választási Bizottságban az FKgP-t képviselte.) Bencsik szerint ügyvédje - ahelyett, hogy védte volna - állandóan arról faggatta őt, mit mondott el Münchenben a NATO-állomáson. „Amikor a bírót arra kértem, hogy magas beosztású embereket idézzen be a tárgyalásra tanúnak, közölte velem, hogy erre nincsen lehetőség” – emlékszik vissza, noha – mint mondja – a tárgyaláson két, egymással csak oroszul beszélő személy is jelen volt.
Bencsik Mihályt a Szovjetunió elleni kémkedésért 1982. január 12-én első fokon 6 év börtönbüntetésre ítélték, amiből 57 hónapot a Gyűjtőben ült le. Másodfokon, 1982. március 15-én az ítéletet teljes vagyonelkobzással is „megfejelték”.
Bencsik állítja: a rendszerváltás után csak fizikai munkát kapott, hiába jelentkezett tanárnak, kérését elutasították. 1998-ban szavazhatott először. Bencsik közölte azt is: 15 évvel a rendszerváltás után még fél attól, hogy a múltja miatt sérelem éri a családját.
A hvg.hu megkereste Dr. Mály Józsefet, aki ugyan elismerte, hogy kémkedéssel vádolt személyeket védett, köztük Bencsiket és Belovait is, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Dokumentumok:
Bencsik ítéletét 1995-ben hatályában fenntartotta a Legfelsőbb Bíróság
A végzést aláírók
A ma már Kölnben élő magyar-német állampolgárságú Csóka Ferencet 17 évesen tartóztatták le és 18 éves korában ítélték el. Egyik osztálytársa ugyanis azt állította róla egy rendőrnek, hogy Csóka és két iskolatársa katonai titkok eladásával akar pénzt szerezni disszidálásukhoz. (A fiú egy iskolai kiránduláson rajzott készített a szolnoki katonai repülőtérről.)
Csókát 1964. novemberében tartóztatták le. Szüleit hosszú ideig nem értesítették arról, hogy mi van vele, sem őt arról, mi van a szüleivel. Első fokon kettő, másodfokon (1966-ban) a Legfelsőbb Bíróság jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte. Társai felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszták. 1984-ben disszidált. Jelenleg biztonsági őrként dolgozik.
1999 június 8-án, 33 évvel az egykori ítélet után a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az 1966-os ítéletet. Szabó Győző, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, a felülvizsgálati tanács elnöke indoklásában kifejtette: az 1996-os ítélet tényállásbeli megalapozottságát nem vizsgálhatták, az ott szereplő cselekmények megítélésében pedig az akkori törvények az irányadók.
Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság főtitkárának akkori közleménye szerint annak ellenére, hogy az ítélet óta a társadalmi-politikai viszonyok megváltoztak, nem lehetséges a cselekmény eltérő megítélése, hiszen a bíróságokat kötik a hatályos törvények.
Dokumentumok:
Csóka Ferenc ítélete
Amivel vádolták (részlet az ítéletből)
Csóka iskolai bizonyítványa
A jelenleg vidéken élő Erdélyi István 1972. augusztus 11-től 1990. január 12-ig ült börtönben kémkedésért.
Egedi Lehel
Az 1939-ben született Egedi Lehelt 1965. novemberében tartóztatták le kémkedésért. Egy még élő rokona állítása szerint Egedi repülőteret fényképezett.
1966-tól 1976-ig ült börtönben. 1983-ban meghalt, fél évvel halála előtt járt utoljára Magyarországon.
G.F
A hvg.hu-nak G.F-t nem sikerült felkutatnia, ellenben megbízható forrásból adatokat tudtunk gyűjteni róla, ezért szerepel összeállításunkban. Személyiségi jogokból azonban a nevét nem közöljük és a közölt monogram sem fedi valódi nevét. G.F atomfizikusként végzett a Szovjetunióban. Később Kanadába disszidált és megváltoztatta a nevét.
A nyolcvanas évek közepén már új nevén tért vissza Magyarországra. A magyar hatóságok azonban felismerték és azt állították: azért jött haza, mert kémkedni akart. G.F ezt tagadta. Több év börtönre ítélték, a rendszerváltás idején szabadult.
Halmi Zoltán
Halmi Zoltán egyike annak a négy utolsó rabnak, akik 1990. szeptember 7-én egyéni kegyelemmel nyerték vissza szabadságukat. Az időközben elhunyt férfi a szabadulása után vidékre települt. Halmi 1951 és 1967 között az Államvédelmi Hatóság, majd - mint azt korábban a nyomtatott HVG munkatársának mondta - fegyelmi úton történő leszereléséig a hazai hírszerzés alkalmazásában állt, 1974-ben a bogotái magyar főkonzulátus kereskedelmi titkáraként lépett kapcsolatba a CIA-vel. „Attól a mocsoktól, ami másfél évtized alatt ÁVH-sként és hírszerzőként rám tapadt, így akartam megszabadulni” - magyarázta lépését a HVG-nek.
Az 1976-ban hazatért s ezt követően a Magyar Kereskedelmi Kamara alkalmazásában állt exügynök 1981-ben bukott le; első fokon életfogytig tartó, másodfokon 15 évi börtönre ítélték. „Szabadulásunkra úgy került sor, hogy 1990 közepén egy kicsempészett levélben értesítettük a Politikai Foglyok Országos Szövetségét és a Beszélő szerkesztőségét: minket még mindig börtönben tartanak.”
1992-ben Halmi az ítélete semmissé nyilvánítását kérte a Budapesti Katonai Bíróságtól, ám beadványát elutasították. „Pedig mi nemcsak szamizdatokat írtunk, röpcédulákat terjesztettünk, hanem az életünket kockáztattuk, s az egzisztenciánkkal, a szabadságunkkal fizettünk az előző rendszer bukásáért. A lakásomat elkobozták, családi életemet tönkretették, a politikai jogaimtól megfosztottak. A börtönéveket a nyugdíjba sem számítják be” - fakadt ki korábban a volt elítélt.
Máté Zoltán
A német-magyar állampolgárságú Máté Zoltánt 19 éves korában szervezte be a magyar hírszerzés. Több ízben tartózkodott Németországban. 1981. augusztus 27-én Magyarországra jött, két napra rá letartóztatták. „Duplanullás” védőügyvédje dr. Sipos Miklós egykori katonai bíró volt. Egyebek mellett összeesküvés, kémkedés és államtitoksértés volt Máté ellen a vád.
Első fokon 10 évre, másodfokon 8 évre ítélték. Máté Zoltán édesanyja által – a német hatóságok kérésére - írt kegyelmi kérvényét Hildenbrand Róbert bíró visszautasította, s arról tájékoztatta a kérvényezőt, hogy majd csak fél év múlva nyújthat be újra kegyelmi kérvényt benyújtani.
Ennek ellenére 1986-ban, 2 hónappal Hildenbrand kegyelmi kérvényt elutasító levele után Mátét kiengedték a börtönből - a német kormány nyomására. Szabadulása után Máté Zoltán Németországba távozott.
Ügye abból a szempontból egyedülálló, hogy 1986-ban a magyar hatóságok magyar állampolgárként is utasították ki az országból. A rendszerváltás után a volt elítélt perújítással próbálkozott, ám a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa 1999-ben visszautasította kérelmét. Ezt a testületet akkoriban Hildenbrand Róbert vezette.
Papp Árpád
A kilencvenes évek elején elhunyt Papp Árpád a Videotonnál (mint hadiüzemnél) dolgozott. Az amerikai hírszerzéssel került kapcsolatba és információkat szolgáltatott ki nekik. A nyolcvanas évek végén szabadult. Szabadulása után az egyik budapesti kórház segédmunkása lett, diplomásan. A kilencvenes évek elején alkoholmérgezésben halt meg.
Rimner GáborA ma 50 éves férfit 1981-ben 12 évi fegyházra ítélték kémkedésért. Rimner gimnazistaként családjával Szudánban élt. 18 évesen arra kérte a Kartúmba akkreditált amerikai kulturális attasét, segítsen elintézni neki, hogy amerikai ösztöndíjhoz jusson és amerikai egyetemre nyerjen felvételt, mondván, a megszállás alatt álló kommunista Magyarországra nem kíván visszatérni. A diplomata – látva Rimner kommunista-ellenességét – meggyőzte, hogy hazájáért Magyarországon többet tud tenni. Így lett Rimner meggyőződésből és kalandvágyból alig 18 évesen az amerikai Defence Intelligence Agency (DIA) kiképzett ügynöke.
1973-ban tért haza Magyarországra, akkortól kezdve jó pár jelentést írt a DIA-nak. 1980 őszétől figyelték, végül 1981-ben bukott le. 9 évet töltött a Kozma utcai fegyházban, majd 1990 tavaszán "negyedeléssel" szabadult.
Állítja, az „illetékes elvtársak” szabadulását követően (tehát már a rendszerváltás után) is „utánanyúltak” és kirúgatták első munkahelyéről, egy elegáns fővárosi étteremből. Ráadásul 1990-ben csak főbüntetésétől mentesült, teljes körű állampolgári jogait tizenkét évvel a rendszerváltás után (!), 2002-ben nyerte vissza.
Szabadulása után eddig négy kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnöknek. Eredménytelenül.
Dokumentumok:
Rimner Gábor ítélete
Az ítélet aláírói
Rimner (szüleinek) nyaralóját zár alá veszik 1.
Rimner (szüleinek) nyaralóját zár alá veszik 2.
Rimner szabadulólevele
Rimner védői
Rimner útlevélkérelmét elutasító határozat 1990-ből
Levél a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsától Rimnernek 1999-ben
| Halmi rejtélyes halála |
| Rimner Gábor idén 1999. január 30-án egy étteremben töltötte az éjszakát ismerősével. Vacsora közben rosszul lett, kiverte a hideg verejték, szívtájéki nyomást érzett, majd mikor felállt az asztaltól, ájultan rogyott össze. A pincérek mentőt hívtak és kisegítették az udvarra, ahol magához tért, még mielőtt a mentő megérkezett volna. Hazament, majd másnap kivizsgálásra orvosi vizsgálatra. Ott tudta meg, hogy szívinfarktuson esett át. Még ezen a napon megtudta, hogy Halmi Zoltán egykori CIA-hírszerző január 31-én, 66 éves korában elhunyt. A halál oka: szívinfarktus. Halmi özvegye Rimnernek azt is elárulta, hogy férje ugyanolyan tüneteket produkált halála előtt, mint õ. A tragikus napot megelőző hónapokban egyetlenegyszer találkozott Halmi Zoltánnal. Tíz nappal az infarktusok előtt éppen ketten vettek részt egy tévéfelvételen. Az adás előtt odament hozzájuk egy hölgy és kávéval kínálta őket, amit mindketten elfogadtak. A kávéhoz kockacukor is járt. Az ügy érdekessége, hogy Halmi és Rimner abban az időben az Intranszmás privatizációja körüli furcsaságokra hívta fel a közvélemény figyelmét, utalva arra, hogy az épület annak idején a szovjet katonai hírszerzés, a GRU magyarországi székhelyeként szolgált. A fura haláleset kapcsán akkor a Magyar Hírlapnak egy név nélkül nyilatkozó toxikológus elmondta: léteznek olyan úgynevezett mikropelletek, vagyis apró kapszulák, amelyek csak a gyomorba kerülés után napokkal kezdenek oldódni. A szakember szerint sokféle tünetet lehet előidézni kétkomponensű drogokkal, egyebek mellett szívinfarktust is. A mikropelletek kristálycukor formájában is megjelenhetnek. |
