Gyurcsány: ami jár, kifizetik, de egy fillérrel sem többet
A kormány határidőre, április végére kifizeti a költségvetésben rendelkezésre álló támogatásokat a gazdáknak, azonban annál többet nem - közölte Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben napirend előtt, a frakciók képviselőinek válaszolva.
"Annyit és csak annyit tudunk adni, amennyi a költségvetésben van. Ezt odaadjuk, ennél viszont egy fillérrel sem lehet többet adni" - mondta a miniszterelnök. Mint mondta, a magyar költségvetésben 328 milliárd forint áll rendelkezésre az agrár- és vidékfejlesztés támogatására, hatvan százalékkal több, mint 2002-ben, amikor ez az összeg mintegy 197 milliárd forintot tett ki.
Ezt az összeget a törvényes határidőre, április végére kifizetik. Hozzátette: nem állítja, hogy ez a pénz elegendő a gondok megoldására, ugyananakkor nincs még egy olyan ágazat Magyarországon, amely az elmúlt három évben ennyivel több felhasználható forrást kapott volna. Emlékeztett rá: a gazdák először 70 milliárd forint pótigénnyel léptek fel, most azonban már 200 milliárd forintot tesz ki ez az igény.
Mint mondta, ebből négyheti nyugdíjat lehetne kifizetni, majdnem ingyenessé lehetne tenni az összes gyógyszert, meg lehetne duplázni a családi pótlékot. Ebből az összegből 6-7 Duna-hidat lehetne megépíteni, valamint több mint 30 százalékkal lehetne megemelni a közoktatásban felhasznált költségvetést - közölte Gyurcsány Ferenc. "Az egymást követő kormányoknak (...) a felelőssége átfogó és összességében megkérdőjelezhetetlen" - hangsúlyozta a miniszterelnök. "Abból nem lesz okos és bölcs vita, hogyha nyilvánvalóan sok féligazság és hazugság, és valami emberileg is elképesztő butaságok tömege az, ami a parlamentben elhangzik" - tette hozzá.
