2005. február. 22. 19:06 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 22. 19:08 Itthon

Románia segítséget ajánlott fel a Magyar Honvédségnek

Románia légi szállítási kapacitást ajánlott fel a Magyar Honvédségnek az afganisztáni misszió utánpótlásának biztosításához - jelentette be Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden, miután találkozott Teodor Atanasiu román honvédelmi miniszterrel.

Teodor Atanasiu közölte, hogy a román hadsereg egy C-130-as típusú szállító repülőgépével rendszeresen szállít utánpótlást Afganisztánba. Ezen a repülőgépen ajánlottak fel másfél tonnányi "helyet" a Magyar Honvédség számára. Juhász Ferenc közölte, hogy a Magyar Honvédség megvizsgálja az ajánlatot. Kiemelte, hogy az afganisztáni utánpótlás biztosítását jelenleg nehezen tudja megoldani Magyarország.

A miniszter a közelmúltban ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy "naponta azzal a kihívással kell számoljunk, hogy hogyan tudjunk a katonáink utánpótlását, hazaszállítását megoldani, hiszen a saját szállítókapacitásunk erre nem alkalmas, másoknak vagyunk kiszolgáltatva".

Juhász Ferenc arról is beszámolt, hogy a közeljövőben aláírják a két ország közötti, a hadisírok gondozásról szóló megállapodást. A miniszter szerint Magyarország átadja az önkéntes-hivatásos haderőre való áttérés és a haderő-átalakítás során szerzett tapasztalatait Romániának.

A két miniszter hangsúlyozta, hogy NATO-tagként közösen vesznek részt nemzetközi műveletekben, és kiemelt helyszínként kezelik a balkáni rendezésben való részvételt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.