2005. február. 22. 15:05 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 22. 15:08 Itthon

Közel 150 ezren jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe

A becsült adatok szerint idén mintegy 150 ezren jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe - közölte Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda tájékoztatási igazgató-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Tavaly a végleges adatok szerint 167 ezren adtak be felvételi kérelmet. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint demográfiai apály van és azoknak a korosztályoknak, amelyek korábban kimaradtak, az elmúlt évek expanziója lehetőséget teremtett, hogy "intenzíven" bekapcsolódjanak a felsőoktatásba.

Roberts Éva elmondta: a jelentkezési lapok feldolgozása várhatóan négy hetet vesz igénybe. A jelentkezők most is az utolsó pillanatra hagyták a lapok beadását, ugyanakkor úgy tűnik, "már nem sok lap van a postán".

Közölte: az elektronikus jelentkezéssel 8 962-en éltek. Ez a jelentkezési forma a 21-30 évesek körében volt a legnépszerűbb. Akik ilyen módon adták be kérelmüket 81 százalékban alapképzésre, 11 százalékban diplomás képzésre jelentkeztek; nappali tagozatos képzést 59 százalék, levelező tagozatost 34 százaléka jelölt meg.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.