2005. február. 16. 09:01 Utolsó frissítés: 2005. február. 16. 09:19 Itthon

Brit turisták rohama Budapesten

Egyre több turista érkezik Magyarországra Nagy-Britanniából. A britek által eltöltött fővárosi vendégéjszakák száma 2004-ben közel 64 százalékkal emelkedett.

A legtöbben azonban továbbra is Németországból jöttek, míg az olaszok az erősödő brit érdeklődés miatt a harmadik helyre csúsztak – idézi Rusznák Imrét, a fővárosi közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnökét a Világgazdaság.

Összességében egyébként 16,9 százalékkal, 6,04 millióra emelkedett a vendégéjszakák, 18,8 százalékkal pedig, 2,34 millióra, a turisták száma 2003-hoz képest.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.