2005. február. 13. 14:43 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 13. 14:46 Itthon

Hiller: május végéig ellenőrzik a helyi szervezetek taglétszámát

Május végéig összehasonlítják a helyi szocialista szervezetekben jegyzett taglétszámot az országos központ nyilvántartásával - közölte Hiller István, az MSZP elnöke vasárnap. A politikus ezt kérdésre válaszolva mondta budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a 2002-es országgyűlési választások óta nem volt ilyen felülvizsgálat, ezért sort kellett rá keríteni.

A szocialista pártelnök közlése szerint ez nem vonatkozhat az MSZP kezdeményezésére elindult Sikeres Magyarországért Mozgalomra, mivel annak megalakult szervezetei nem pártszervezetek.

Megismételte korábbi bejelentését, amely szerint Vas megyében március 5-ig alakulnak újjá a pártszervezetek, a tisztújításra pedig egy héttel később kerül sor.

Hiller István akkor közölte, hogy az MSZP országos elnökségének döntése értelmében a megye helyi szervezeteinek megalakításában azok vehetnek részt, akik az MSZP központi tagnyilvántartásában szerepelnek.

Hiller István három hete jelentette be, hogy a párt elnöksége az etikai bizottság kezdeményezésére feloszlatja Vas megyei szervezeteit és teljes körű tisztújítást kezdeményez.

A Népszabadság korábbi híre szerint Vas megyében állítólag fiktív alapszervezetek létrehozásával vették át a megyei szervezet irányítását az MSZP fiatalokat tömörítő Mozaik Klubjának a tagjai, köztük Tóth Csaba megyei elnök.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.