2005. február. 03. 14:08 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 03. 14:14 Itthon

Kiosztották a Példakép-díjakat

Az egyik legnagyobb magyarországi mobil távközlési cég alapítványának PÉldakép-díját Kothencz János, Madarász Anita és Sáray Rita vehette át szerdán este Bereczky Lorándtól, aki a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatja s kuratórium elnökétől.

A Pannon GSM Alapítványa első ízben adta ki a sok száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak  a Példakép Díjat és a vele járó egymillió forintot.

A most kitüntetett Kothencz Jánosról az indoklásból kiderül:  maga is állami gondozottként nőtt fel, és gyermekek százainak segít az önálló boldog és sikeres élet elindításában és kialakításában. Madarász Anita, a szentlőrinckátai óvoda vezetője azzal vált érdemessé a díjra, hogy munkája révén az egész falut megmozgató közösségi élet alakult ki és gyermekek és felnőttek százait ismertette meg a színház, a közös játék és a közösségépítés élményével. A harmadik díjazott Sárai Rita, a Gördülő Tánccsoport művészeti vezetője, kerekes székes koreográfus: ő a csoport tevékenységében való részvétellel segít társainak megtalálni az örömet életükben és példájával másokat is inspirál a nehézségeken való felülemelkedésre.

Amint azt Somlyai Dóra, az alapító vállalkozás kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: "Magyarország tele van megrázó, ám  példamutató történetekkel betegség, tragédia után talpra álló, másokat is segítő emberekkel, emberiességgel, hivatástudattal, jósággal. Számos nagyszerű embert ismertünk meg a jelölések során és már ezzel is gazdagabbak lettünk mindannyian."

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.