Női kézilabda: jövő kedden nevezhetik ki Németh Andrást
A várt bejelentés elmaradt, még senkit sem nevezett ki a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának az elnökség.
A testület hétfői ülésétől sokan azt várták, hogy Németh András, a Ferencváros edzője kap megbízatást, mivel Kiss Szilárd csak a decemberi, hazai rendezésű Európa-bajnokság idejére vállalta el a munkát.
Az elnökségi tagok két álláspontot ütköztettek. Az egyik szerint Némethet már most ki lehetne nevezni, a másik változat viszont arról szólt, hogy előbb még ki kell kérni a női gárdákat tömörítő liga véleményét arról, például lehet-e a kapitány egyben klubedző is. Végül ez utóbbi verzió kapott támogatást.
A liga legközelebb jövő kedden ülésezik, és rögtön utána a szövetség rendkívüli elnökségi ülést tart. Valószínűsíthető, hogy Németh András – aki tulajdonképpen már szinte mindenben egyezségre jutott az elnökséggel és hétfőn sajtótájékoztatón jelentették volna be kinevezését – akkor kap majd bizalmat.