1989. október 23-án kikiáltották a köztársaságot, és hatályba lépett a demokratikus alkotmány. Miközben a Belügyminisztérium (BM) illetékesei hónapok óta próbáltak megnyugtatni a közvéleményt, hogy az általuk felügyelt titkosszolgálatok nem azonosak az egykori ÁVH-val, és az ellenzéki pártok és csoportok csak önös érdekeik miatt firtatják az iratmegsemmisítést és esetleges megfigyelések folytatását, az SZDSZ és a Fidesz közösen állt a nyilvánosság elé: megcáfolhatatlan bizonyítékaik vannak az ellenzék gyanújának igazolására.

Az események „botránykrónikáját” Révész Béla történész állította össze, kutatási eredményeinek első részét a Beszélő folyóirat 2004. decemberi számában közölte, a második az idei januári számban jelenik meg.

1990. január 5.

© HVG

„A Fidesz és a Szabad Demokraták Szövetsége a belügyminiszter lemondását követeli, mert állítása szerint az állambiztonsági szolgálat mind a mai napig adatokat gyűjt az ellenzéki pártokról és szervezetekről. A kormányfőhöz eljuttatott levelükben felszólítják Németh Miklóst, hogy azonnal határolja el magát a törvénysértő tevékenységtől és rendelje el a belső elhárítási osztály teljes iratanyagának zárolását. A Fidesz és az SZDSZ a fővárosi főügyészségnél feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen hivatali visszaélés, a szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények miatt. Egyúttal panaszt emeltek amiatt, hogy a BM tevékenysége sérti az alkotmányban és a törvényekben védett alapvető polgári és személyiségi jogokat, valamint a politikai pártok szabad működésének alapelvét.”

Kik kapták a jelentéseket?

Az utódpárti MSZP-vezetők és kormánytagok sokáig ragasz-kodtak ahhoz, hogy ők nem tudtak az ellenzékiek törvény-telen megfigyelésétől. De aztán kiderült, hogy míg korábban az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, úgy a rendszer utolsó hó-napjaiban Szűrös Mátyás ide-iglenes köztársasági elnök, Né-meth Miklós kormányfő, Pozs-gay Imre államminiszter, Horn Gyula külügyminiszter, Nyers Rezső államminiszter, Kovács Jenő, az MSZP elökségének tag-ja, Medgyessy Péter minisz-terelnök-helyettes és Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter kapott törvénytelenül gyűjtött információkból készített jelenté-seket a reggeli kávéja mellé.

A Fidesz és az SZDSZ közös sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hoztak írásos és filmbizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a BM III/III-as, azaz az állambiztonság belső elhárítási osztálya rendszeresen gyűjt anyagot az érvényben levő törvények szerint bűncselekménynek minősülő tevékenységgel, úgymint a telefonvonalak lehallgatásával, a levéltitok megsértésével, valamint az úgynevezett hálózat, vagyis beépített ügynökök jelentései alapján politikai pártok és személyek tevékenységéről. A Fekete Doboz filmje szemléletesen mutatta be azokat a titkos felülbélyegzéssel ellátott iratokat, amelyek között még 1989. december végi is található volt.

Németh Miklós kormányfő elhatárolta magát a törvénytelenségektől, és felkérte a legfőbb ügyészt, hogy az ügyben soron kívül folytasson le vizsgálatot. A büntetőfeljelentésben a BM belső elhárítási osztályának vezetője, Horváth József, valamint az Állambiztonsági Szolgálat főnöke, Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettes szerepelt.

Kámán József katonai főügyész elrendelte a feljelentés kiegészítését, mert szerinte a Fidesz és az SZDSZ bizonyítékai hiányosak.

A kormányfő délután öt órára rendkívüli kormányülést hívott össze.

A BM szóvivője, Barsi Tomaj úgy nyilatkozott, hogy bárkiről lehet állítani valamit és lehet valamiféle fénymásolatot fölmutatni. „Nem akarok én senkit semmiféle megmásítással, torzítással, hamisítással gyanúsítani. De addig, amíg valakiről, egy szervezetről be nem bizonyítják, hogy azok az állítások valóban megalapozottak, azt hiszem nem volna szabad úgy kezelni a dolgokat, mint amik már tények. Lesznek jogi minősítések ebben a dologban, de én nagyon szeretném azt az ügyészségre hagyni.”— mondta Barsi.

Kiderült az is, hogy a sajtótájékoztató előtt egy órával a két párt képviseletében Kis János SZDSZ-ügyvivő és Fodor Gábor Fidesz-ügyvivő hivatalában felkeresték Németh Miklós kormányfőt, és levelet nyújtottak át a szolgálatok alkotmánysértő gyakorlatával kapcsolatos információikról, illetve az ennek megtiltására vonatkozó követeléseikről:

„Bizonyítékaink vannak rá, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok ún. belső elhárítási osztálya (BM III/III. osztály) a mai napig információkat gyűjt a nem kommunista pártokról és szervezetekről. A birtokunkban levő iratok szerint ezeknek az információknak semmi köze az állam biztonságához: a titkos megfigyelés alatt tartott szervezetek belső életére, politikai terveire, más szervezetekhez való viszonyukra vonatkoznak. Megállapítható, hogy a híreket postai levéltitok megsértése, informátorok beépítése és lehallgatás útján szerzik. A belső elhárítási osztály e tevékenysége nyilvánvalóan alkotmányellenes; fenyegeti a Magyar Köztársaság mint demokratikus jogállam rendjét, sérti a megfigyelés alá vont szervezetek politikai jogait, valamint tagjaik személyiségi és állampolgári jogait.” Az aláírók kérték a belső elhárítási osztály teljes iratanyagának azonnali zárolását, és Horváth István belügyminiszter leváltást, a belső elhárítás azonnali felszámolását.

Pallagi Ferenc néhány nappal később a következőt nyilatkozta a Rádióban: „Én ezeket a dokumentumokat személy szerint nem ismertem korábban. (…) Az operatív biztosítással szerzett információkat mi más pártnak soha nem adtuk át, ezeket mi nagyon pedánsan, mint a titkosszolgálat funkciójához tartozó információkat elemezték és ha abban nem jelent meg semmifajta veszélyeztetettség, ami miatt intézkedést kellett volna illetékeseknek tenni, megszüntettük és senkit ezért ellenfélként, vagy valamifajta ilyen okból nem kívánunk bántani. Felelősséggel kijelentem, hogy ezeket az irományokat a belügyminiszter se és a kormány tagjai sem látták, ez csak az állambiztonsági szolgálat belső, egyik területén jelent meg.”

A Miniszterelnöki Titkárság 1990. január 7-én nyilatkozatot tett közzé: „A Kormány elkötelezte magát a régi, antidemokratikus módszerek felszámolása mellett. A Minisztertanácsot ez vezérelte, amikor múlt év november 19-én a 114/1989. MT-rendelettel módosította a belügyminiszter feladat- és hatáskörét. A Minisztertanács már hónapokkal ezelőtt elhatározta és a parlamentben be is jelentette, hogy törvényben kívánja szabályozni az állambiztonsággal kapcsolatos kérdéseket.

Az oroszok tényleg a spájz-ban voltak

Már a II. világháború alatt aktívan tevékenykedtek Magyarországon az orosz titkosszolgálatok – derül ki a HVG csütörtökön az utcára kerülő számából. A vörös hír-szerzés egyik magyarországi kulcsfigurája egy kékvér, a ka-landos sorsú Mihail Kutuzov-Tolsztoj gróf volt. A szovjetek elől menekülő arisztokratát a húszas években szervezték be, hogy aztán az 1940-ben hozzánk érkezett, majd a svéd nagykövetségen állást kapó és a legmagasabb körökkel kapcsolatot tartó férfira a nyu-gati titkosszolgálatok is felfi-gyeljenek. A papíron a svéd vörös-keresztnek dolgozó ügynöknek szerepe lehetett Raoul Wal-lenberg eltüntetésében is. A magát a bolsevik hatalom áldo-zataként bemutató grófot aztán feleségével együtt „kiutasítot-ták” az országból – Párizsba, el-ső osztályú hálókocsi jegyekkel kistafírozva. A háború alatt egyes informátorok lengyel menekült-nek álcázva tevékenykedtek, mások partizánként érkeztek. De a legjobb szovjet ügynökök minden bizonnyal a német-ellenes magyarok közül kerültek ki. Ilyen volt Pálóczi-Horváth György publicista is, aki a kiug-rási kísérlet idején már angol összekötő, de a tárgyalásokról Moszkvát is informálja.

A belügyminiszter elrendelte, hogy azonnal zárolják a belső biztonsági szolgálat azon osztályainak - III/III. - 7. osztályának (jelentőszolgálat, belső elhárítási adattár) - iratanyagát, amelyet törvénysértéssel vádolt meg az SZDSZ és a Fidesz. Január 12-én - nem kis mértékben a minisztériumi különbizottság vizsgálatának hatására - már a teljes szolgálat iratanyagának zárolására sor került.

Az MSZP vezetői közül elsőként Pozsgay Imre szólalt meg: a párt elhatárolja magát mindenfajta törvénytelenségtől. Támogatja az ügy kivizsgálását és szorgalmazza olyan törvények kimunkálását, amelyek ellenőrizhetővé teszik az állambiztonsági szolgálat munkáját. Visszautasították azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a szocialista pártnak érdekében állna az ilyesfajta tevékenység. Az ügy ilyen beállítása az MSZP lejáratását szolgálja.

Egyidejűleg Horváth István belügyminiszter viszont-vádakkal élt: „Szabadságomat töltöttem vidéken [valóban, vadászott], amikor a miniszterelnök felrendelt a kabinet ülésére. (…) Az ügyben megszólalók egy jól megírt forgatókönyv szerint teszik meg lépéseiket. Alapos megfontolással választják ki céltábláikat. A feljelentők is tudják, hogy a BM szervezetsemleges. Választások előtt akarnak csatát nyerni.”

A belső biztonsági szolgálat személyi állománya január 7-én az Országos Sajtószolgálaton keresztül hozta nyilvánosságra a kirobbant botránnyal kapcsolatos álláspontját:

„A Magyar Népköztársaság BM belső biztonsági szolgálatának személyi állománya megdöbbenéssel és felháborodással értesült a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ 1990. január 5-i sajtóértekezletén történt bejelentésről. Mi, a személyi állomány tagjai határozottan kijelentjük a következőket:

„A leghatározottabban visszautasítjuk azokat a vádakat, hogy öncélúan vagy még napjainkban is bizonyos erők megbízásából dolgozunk. Támogatjuk a hazánkban zajló társadalmi változásokat, a jogállamiságba való átmenet békés jellegének megőrzését elsőrendű feladatunknak tekintjük. Kezdeményezői és szorgalmazói vagyunk a biztonsági szolgálat működését szabályozó, társadalmi ellenőrzést is rögzítő alkotmányerejű törvény megalkotásának.

(…) A személyi állomány értetlenül áll az SZDSZ és a Fidesz által a kormány elnökétől követelt, leszámolás színezetű, kollektív felelősségre vonást, elbocsátást, a történelemből már ismert, rosszemlékű »B-listára« helyezést sürgető elképzelések előtt, hiszen ez szöges ellentétben áll az említett szervezetek eddig deklarált demokratikus elveivel.

Mélységesen elítéljük és megvetjük azt a személyt, aki szigorú állam- és szolgálati titkok illetéktelen kezekbe juttatásával súlyos bűncselekményt követett el. Kijelentjük, hogy az ügyészségi vizsgálatnak készséggel alávetjük magunkat. Bízunk abban, hogy az ügy körül kialakult politikai indulatokkal és sugallatokkal a továbbiakban már senki sem igyekszik a vizsgálatot befolyásolni.

(…) Felhívunk minden törvénytisztelő állampolgárt és valamennyi törvényes alapon álló politikai pártot és szervezetet arra, hogy az ország és a nép érdekében végzett tevékenységünket támogassa.”

A nyilatkozatot a leginkább érintettek közül elsőként Solt Ottilia utasította vissza: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim, akik ezt a nyilatkozatot tették! A szolgálat munkatársai, akiknek nincs nevük! Ha mással nem, ezzel a nyilatkozattal újra bebizonyították, hogy ezt a testületet szét kell verni (a kifejezést önöktől kölcsönöztem) és el kell felejteni minél előbb! (…) Ha egy testület mindenestül szégyenletes dolgokkal foglalkozik, akkor igenis együttesen felelős is érte. (…) Kénytelenek vagyunk tehát megvédeni törvényes rendünk biztonságát s megszabadulni az önök bűnös, veszélyes közösségétől. Régi, bár jobbára egyoldalú ismerősük: Solt Ottilia”

Ennél jobban soha nem jött kormánynak egy botrány. Az ország közvéleménye figyelmét éppen a generális áremelkedés előtt terelhették el az iszonyatos drágulásról. (Az év elején bejelentett jelentős áremelések az élelmiszerek árát 30-35%-kal növelték.)

Január 8-án tartotta első ülését az a különbizottság, amelyet Horváth István belügyminiszter nevezett ki a törvénysértéssel vádolt belső biztonsági szolgálat ügyének vizsgálatára. A bizottság elnöke Diczig István, a BM Vizsgálati Osztály vezetője, tagjai Szikinger István, a BM Közigazgatási és Kutatási Programiroda vezetője, Kolláth György, a BM Közjogi Főosztályának vezetője és Finszter Géza, a BM ORFK Bűnügyi Osztályának vezetője voltak.

Ezt követően jelentették be, hogy a kormány döntése értelmében belügyminiszter és a honvédelmi miniszter köteles hatályon kívül helyezni az állambiztonsági szervek működésére, eszközeire vonatkozó valamennyi belső utasítást és parancsot.

A Minisztertanács kabinetje január 12-én tájékoztatást hallgatott meg a belügyminisztertől és a legfőbb ügyésztől az állambiztonsági tevékenységgel összefüggő vizsgálatokról, és áttekintette a soron következő feladatokat. Ennek alapján úgy foglalt állást, hogy a belső elhárítási csoportfőnökség működési területén a titkos eszközök és módszerek alkalmazását és felhasználását megtiltja. Az elmúlt időszakban keletkezett összes iratanyagot további intézkedésig zárolni kell.

Január 16-án elkészült a belügyminisztériumi ad hoc bizottság jelentése. „Miután leadtuk jelentésünket a miniszternek” - mondta Szikinger István a bizottság egyik tagja - „a szolgálat vezetői igazoló jelentést írattak a szolgálat egyik munkatársával, azzal vádolva őt, hogy adatokat szolgáltatott nekünk az iratok megsemmisítéséről. Miután a miniszter ennek felderítésével is megbízott bennünket, az említett munkatárs kifejezetten az én felszólításomra közölte, hogy a szolgálatnál a botrány kipattanása után is folytatódott az iratok megsemmisítése. A vád és a beszámoltatás tehát egyszerűen felháborító.”

Január 19-én sajtótájékoztatón állt a nyilvánosság elé Végvári József, a Belső Biztonsági Csoportfőnökség őrnagya, a lehallgatási ügy eddig ismeretlen főszereplője, beszámolt feltáró tevékenységének okairól, körülményeiről, és felhívta a figyelmet a változatlanul folytatódó iratmegsemmisítésekre.

Fölmentését kérte Horváth József. Lemondott a BM belső biztonsági szolgálatának vezetője. Levelében kérte felmentését a belügyminisztertől, mert úgy érezte, hogy megrendült a bizalom a belső biztonsági szolgálattal és személyével szemben is.

Végvári Józsefet azonnali hatállyal felfüggesztették állásából. A Belügyminisztérium közleménye egyúttal bejelentette, hogy államtitok megsértése miatt Végvári József ellen az illetékes parancsnok a Katonai Főügyészségen feljelentést tett.

Németh Miklós miniszterelnök időközben kijelentette, hogy a lehallgatási botránnyal kapcsolatban annyiban tartja magát felelősnek, hogy tavaly október 23-a, a köztársaság kikiáltása után a honvédelmi tárcához hasonlóan nem szervezte át a belügyi apparátust. Ő maga ilyen jelentéseket kizárólag akkor kért, amikor a békés átmenetet veszélyeztető, szervezett akcióra utaló figyelmeztetést kapott. Ez például Nagy Imre temetése előtt, illetve tavaly október 23-a előtt fordult elő.

Az Országgyűlés január 23-ai ülésén Horváth István belügyminiszter bejelentette lemondását. A kormány Gál Zoltán – jelenleg az MSZP képviselője – államtitkárt bízta meg a belügyminisztérium vezetésével.

Az MSZP sajtótájékoztatóján Polgár Viktor – ma a Külügyminisztérium szóvivője – szóvivő bejelentette, hogy a belbiztonsági szolgálat dokumentumait egyetlen párt, az SZDSZ használta fel politikai célokra.

Február végén Végvári őrnagyot - az államtitoksértés, illetve kötelességszegés ügyében - vádemelés nélkül ügyészi megrovásban részesítették, hasonlóan a katonai ügyészségen a Belügyminisztérium belső biztonsági szolgálatának vezetőit is. Pallagi Ferenc és Horváth József ellen a vád az volt, hogy nem szüntették be a belső biztonsági szolgálat törvénysértő tevékenységét.

Az 1990. márciusi szabad választások után a Dunagate-ügy - úgy tűnt - gyorsan feledésbe merül. Ezért is keltett feltűnést, amikor június végén Györgyi Kálmán újonnan kinevezett legfőbb ügyész a Katonai Főügyészséget a nyomozás befejezésére, a Budapesti Katonai Ügyészséget pedig vádemelésre utasította Végvári József, Horváth József és Pallagi Ferenc ügyében azzal a magyarázattal, hogy a Dunagate-ügy megnyugtatóan csak a bíróság által zárható le.

November végén - majd 1991. január elején másodfokon - hozott ítéletében a katonai bíróság államtitok és szolgálati titok megsértése miatt Végvári Józsefet elmarasztalta és megrovásban részesítette.

Az eseményeket kutató Révész Béla történész szerint a demokratikus pártoknak már 1990 tavaszára közel sem volt nyilvánvaló és egyértelmű üzenete a Dunagate-ügynek. „Ezért ódzkodtak egyértelműen elkötelezni magukat egy olyan megoldásban, amelyben esetleg továbbra is kiszámíthatatlanul kerülhetnek elő bizonytalan értékű vagy a korábbiakkal éppen ellentétes politikai következmények lehetőségeit implikáló dokumentumok.”

De a bonyodalmakat így sem sikerült teljesen megúszni, tizenöt évvel később még mindig kerülnek elő politikusokat és közszereplőket kompromittáló dokumentumok.