2004. december. 09. 15:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2004. december. 09. 16:41 Itthon

Nem romák tettek zsebre roma ösztöndíjakat

Egy szegedi férfi egyetemistákkal és közvetítőkkel összejátszva 2002 óta 20 millió forintot csalt ki a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (MACIKA) - derült ki a Nemzeti Nyomozóhivatal Csongrád megyei hivatalának vizsgálata során. A fővárosból és még tizenegy megyéből adott fel a csaló újabb pályázatokat, további harmincegy millió forint értékben.

A pályázatokhoz mellékelni kellett valamilyen cigány szervezet által írt ajánlást, amelyeket a férfi az Országos Cigány Önkormányzattól (OCÖ) szerzett be - közölte a Roma Sajtóközpont. 

Lakatos György az OCÖ pályázati felelőse elismerte, hogy járt nála a férfi, aki a Szegedi Tudományegyetem Diákbizottságának elnökeként mutatkozott be, és körülbelül háromszáz pályázathoz kért ajánlást.  „Az ajánlások már meg voltak írva, tőlem csak a pecsétet és az aláírást kérte, amit én meg is tettem” – mondta Lakatos.

A MACIKA egyelőre nem fizet a roma diákoknak, és olyan új adatlapokat kér tőlük, amelyeket az ajánló cigány önkormányzatok egy része nem akar kitölteni. A pénzre harmincegyezer diák vár, s az ösztöndíjkérők helyzetét nehezíti, hogy a MACIKA a csalások után megerősítő pályázatot kért a jelentkezőktől.

Ráadásul a megerősítő adatlapon a MACIKA azt kéri az ajánló cigány önkormányzatoktól, hogy  „büntetőjogi felelősségük tudatában” igazolják: a jelöltek valóban romák. Ezt azonban az önkormányzatok jelentős része fél megtenni. Egyesek szerint adatvédelmi okokból is aggályos egy ilyen mondat, mert az, hogy cigány-e valaki az a szabad identitás választás körébe tartozik, nem külső személyek állapíthatják meg ezt. 

Azt, hogy mi lesz a diákokkal, ha az önkormányzatok nem adják ki az ajánlásokat, egyelőre nem tudni, érdemi választ egyik szervezet sem adott erre a kérdésre.     

 


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.