2004. november. 18. 17:19 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Kézigránátos támadás Baranyában

Az elkövető reggel nyolc óra tájban támadta meg a ház lakóit. A robbanószerkezetet bedobta az ablakon, majd elmenekült. Az érintett családot már érte hasonló támadás.

A család tagjai a ház szomszédos szobájában tartózkodtak, így nem sérültek meg a detonációtól. Az anyagi kár több tízezer forintra tehető.



Az érintett családot már érte hasonló támadás: tavaly júliusban két kézigránátot dobtak a kertjükbe. Az egyik megrongálta az épületet és az előtte parkoló autót, a másik azonban nem robbant fel, a szerkezetet később tűzszerészek hatástalanították.



A sajtóreferens szerint a robbantásokkal összefüggésben állhat egy három évvel ezelőtt, a faluban történt lövöldözés is. Akkor a család férfitagja könnyebben sérült, mert valaki gépfegyverből tüzet nyitott rá a nyílt utcán. Ezen bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás még nem vezetett eredményre, az elkövetők kiléte titokban maradt.



A rendőrség több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított eljárást. Sárközi Ferenc megyei rendőrfőkapitány 200 ezer forintot ajánlott fel a nyomra vezetőnek. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.