2004. november. 18. 16:40
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
A Hukkle rendezője a romák integrációjáért forgat
Pálfi György filmrendező is részt vesz abban a kezdeményezésben, amely többek között társadalmi célú hirdetésekkel kívánja oldani a romákkal szembeni előítéleteket. A kampány november 12-én indult.
A roma és nem roma gyerekeket szerepeltető reklámklip elkészítésében Pálfi György, az Oscar-díjra is jelölt Hukkle rendezője mellett részt vett Jordi Rexach, a Valami Amerika című – szintén nagy sikerű - film operatőre is. "Az emberekben tudatosítani kell, hogy senkit nem szabad megkülönböztetni a bőrszíne alapján" - véli a spanyol operatőr.
A ,,Program az összetartó társadalom megteremtéséért" elnevezésű kezdeményezést 85 százalékban az Európai Unió Phare-támogatásából pénzelték, 15 százalékban az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium finanszírozza. Szervezői tudatosítani szeretnék, hogy a romák integrációja az egész társadalom érdeke, mert jelenlegi helyzetük elfogadhatatlan egy demokratikus országban. A program már a kisiskolások körében is csökkentené az előítéleteket, ezért speciális továbbképzést indítanak majd pedagógusoknak is.