2004. november. 16. 15:17 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Kökény szerint Orbán ijesztget és vádaskodik

A volt miniszterelnök szerint szerint a kórházak magánosításának szándéka mögött az áll, hogy a kormány a teljes egészségügyet üzleti alapokra helyezze. Orbán Viktor ijesztget, és valószínűleg elfejeltette, hogy korábban maga is kiállt a magánosítás mellett - reagált Kökény Mihály.

"Úgy látom, hogy a kórházak eladásának szándéka mögött az a kormányzati megfontolás húzódik, hogy az egészségügy minden elemét üzleti alapokra kívánják helyezni" - mondta a Fidesz elnöke a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal keddi ülését követően. Orbán Viktor szerint ez mindenképpen érintené a társadalombiztosítás rendszerét is; a radikális átalakítás következményei beláthatatlanok és nemkívánatosak.



"Nagyon sok beteg és szegényebb életkörülmények között élő embert és családot hozna szinte tarthatatlanul nehéz helyzetbe" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kormányzati szándék éppen emiatt nem fogadható el. A Fidesz elnöke kifejtette: világossá kell tenni azt is, hogy ez nem a magántőke teljes elutasítását jelenti.



Orbán azt mondta, a kerekasztal résztvevőivel egyetértettek abban, hogy a december 5-i, a kórházak privatizációjáról is szóló népszavazás érdekében mozgósítani kell. A referendumon feltett egyik kérdés a következő: Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?



Kökény Mihály MSZP-s képviselő, volt egészségügyi miniszter a Fidesz elnökének kijelentéseire reagálva azt mondta: senki nem akarja eladni a kórházakat, senki nem akarja a társadalombiztosítás egységét megbontani, "Orbán Viktor kijelentései megalapozatlan ijesztgetések, felelőtlen vádaskodások".



Mint mondta, a magántőke bevonása az egészségügyi szolgáltatásokba nem jelenti azt, hogy "az üzleti biztosítók fognak diktálni az orvosnak és a betegnek", s az egészségügyi intézmények nem is szelektálhatnak a betegek jövedelmi helyzete szerint. Az MSZP-s politikus kifejtette, hogy aki eddig fizetett járulékot, és olyan magánkézben lévő egészségügyi intézményben kezelteti magát, amelyet finanszíroz a biztosító, ezután is ingyen kapja az ellátást.



A magánszolgáltatók elszámolási és jelentési kötelezettségeiket sokkal pontosabban és hibátlanabbul teljesítik, mint egy költségvetési intézmény - említette Kökény Mihály példaként a hatékonyabb működtetésre utalva, s azt is kijelentette, Orbán Viktor valószínűleg már elfejeltette, hogy annak idején maga is kiállt a magánosítás mellett. A Fidesznek a riogatás helyett reálisan kellene az embereket tájékoztatnia - fűzte hozzá.(MTI)
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?