2004. november. 16. 10:16 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az amerikai profi sportra feni a fogát a WADA doppingellenes ügynökség

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) meglévő 20 millió dolláros költségvetését legalább másfél millióval szeretné megnövelni Richard Pound elnök.

Pound szerint elsősorban azért lenne szükség a nagyobb összegre, hogy a szervezet Közép- és Dél-Amerikára, illetve Indiára is jobban összpontosíthasson. "A kormányok minden tőlük telhető segítséget megadnak, azonban vannak még nagy lyukak" - fogalmazott a kanadai sportdiplomata, akit ellenjelölt híján várhatóan további három évre megerősítenek posztján a hétvégi elnökválasztáson.



Kitért arra is, hogy 2005-ben minden eddiginél több meglepetésszerű, versenyen kívüli ellenőrzést terveznek, és "ráhajtanak" a rekreációt, a kipihenést felgyorsító, azt rövidebbé tevő szerekre.



Pound hangsúlyozta, hogy a WADA nagy nyomás alatt szeretné tartani az észak-amerikai profi sportágakat - az amerikaifutballt (NFL), a baseballt (MLB), a kosárlabdát (NBA) és a jégkorongot (NHL) -, hogy azokban is minél előbb fogadják el és alkalmazzák a világon egységes doppingkódexet. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.