2004. november. 03. 09:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Ismét sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók

Az ország több egészségügyi intézményében ismét sztrájkba léptek a dolgozók szerda reggel. A sztrájkot az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) hirdetett meg a jobb bér- és munkafeltételekért.

Az EDDSZ kedden tette közzé a sztrájkolók listáját, amely szerint a reggel nyolc órától délután kettőig tartó akcióhoz Hatvan, Gyöngyös, Eger, Gyula, illetve Szeged egy-egy betegellátó intézményének alkalmazottai csatlakoztak. Az elmúlt négy hétben ez már az ötödik sztrájknap.



Cser Ágnes, a szakszervezet elnöke azt mondta: egyre több intézmény szorgalmazza az EDDSZ-nél egy országos demonstráció megszervezését, mivel megdöbbentőnek tartják, hogy a sztrájksorozat ellenére nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni a kormánnyal.



Az országos sztrájkbizottság a napokban dönt a demonstráció megszervezéséről, amelyet novemberben, még a 2005-ös költségvetés elfogadását megelőzően tartanának, ugyanis a követelések érintik a büdzsét is - tette hozzá. Hangsúlyozta: amíg a kormányzattal nem sikerül megállapodni, a szakszervezet a szerdaihoz hasonló, úgynevezett szinten tartó akciókat tervez, legközelebb november 11-én.



A szakszervezet országos sztrájkbizottsága szeptember 29-i felhívásában közölte, az akció célja, hogy színvonalas körülmények között, megfelelő jövedelem mellett elegendő és képzett szakember lássa el a betegeket, megszüntetve ezzel a hálapénzt is.



Az első munkabeszüntetési akcióra október 7-én került sor, amely folytatódott október 15-én, október 18-án, legutóbb pedig október 26-án. Az EDDSZ adatai szerint a négy sztrájkban összesen mintegy 20 ezren vettek részt, de több intézmény és civil szervezet is kék szalag kitűzésével jelezte, hogy szolidáris a sztrájkolókkal.



A kabinet Rácz Jenő egészségügyi minisztert bízta meg az egyeztetések lefolytatásával, mivel a szakszervezet kormányzati szintű tárgyalódelegációt követelt. A tárcavezető szerint a dolgozók követelései jogosak, de a sztrájk nem a megfelelő eszköz az érdekérvényesítéshez. A miniszter szerint az Egészségügyi és Szociális Érdekegyeztető Tanács (ESZÉT) keretében kell tárgyalni a sztrájkkövetelésekről. Cser Ágnes úgy fogalmazott: "nem tudjuk elfogadni, hogy a kormány nem tartja be a sztrájktörvényt, és nem tárgyal a követeléseinkről". (MTI)
Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.